Elégedett egriek, csalódott szegediek

Hazai oldalról Dabrowski Norbert és Lőrincz Bálint is pozitívan nyugtázta a szombat estét, Varga Péter és Molnár Dávid azonban érthetően, eléggé maguk alatt nyilatkoztak a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.


 

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Úgy érzem, hogy végig fegyelmezetten játszottunk, mindezzel pedig megtiszteltük a Szegedet, és az egész uszodát, a közönséget is. Nehéz mit mondani egy ilyen találkozó után, mert én is álltam a túloldalon, ahol most Varga Pepe, pontosan tudom, milyen lehet most neki. Nyilván nincs egy súlycsoportban a két csapat, aminek megvannak az okai. Készülünk tovább a következő hétvégére.

Varga Péter, a ContiTech Szeged trénere: – Először is gratulálok az Egernek, azt hiszem, méltó leckét kaptunk abból, hogy mi a mai modern vízilabda. Igazából az bosszant, hogy nem kaptam vissza azt a csapattól, amit egy ilyen összecsapáson szerettem volna látni. Borzasztó könnyű gólokat ajándékoztunk ellenfelünknek. Körülbelül tíz rossz passzunk volt, amiből tíz lefordulás gólt kaptunk alsó hangon. Ezt egy ilyen kvalitású együttessel szemben nem lehet megengedni. Próbálunk építkezni ebből a mérkőzésből is, igaz, most jó mélyre kerültünk, de fel kell állni, mert jön majd a következő megmérettetés.

Lőrincz Bálint, a sárga-kékek játékosa: – A csapat részéről úgy érzem, mindent beleadtunk, egy magabiztos győzelem lett a vége. Én személy szerint is elég maximalista vagyok, ezért is örültem ennek. Ami ezen kívül boldogsággal tölt el, az az, hogy végre volt egy olyan meccs, amelyik után nem fáj a derekam. Jól el is fáradtam, úgyhogy minden rendben volt ezzel az estével.

Molnár Dávid, a szegediek kapusa: – Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. Sajnálom, hogy így alakult, de én már az egész elején úgy éreztem, hogy nagyon meg vagyunk illetődve, és sem védekezésben, sem támadásban nem harcolunk. Az sem lehet mentség, hogy egy elég nehéz héten vagyunk túl.

ZF-Eger – ContiTech Szeged 20-4, 2017.10.28. (FOTO: Lénárt Márton)

ZF-Eger – ContiTech Szeged 20-4, 2017.10.28. (FOTO: Lénárt Márton)

(FOTO: Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez