Hat gólt lőtt, egyet a félpályáról – ma már az Eger játékosa

Sokszor nem is sejti az ember, hogy szinte folyamatos háttérmunka zajlik. Egyszer csak jön egy sajtótájékoztató, vagy csak egy közlemény, amiből aztán kiderülnek a dolgok. Különösen aktuális erről beszélni, amikor sorra jelentik be a klubok a következő szezonra szóló játékoskeretüket. Amíg azonban idáig eljutnak a klubvezetők addig számtalan sikeres, vagy sikertelen tárgyaláson, egyeztetésen vannak túl. Össze kell hangolni a szakmai elképzeléseket, az anyagi lehetőségekkel, meg kell határozni a célt. Aztán a sok apró összetevőből összeáll a kép. Így volt ez Kovács Gergő esetében is, akivel az után az emlékezetes Honvéd meccs után ült tárgyalóasztalhoz Bárány Attila klubelnök és Dabrowski Norbert vezetőedző.


– Azon a meccsen tényleg jól ment a játék – mondta, immár a ZF-Eger játékosaként. – Minden bejött, hat gólt lőttem.

– Közülük egyet majd a félpályáról. Most már elárulhatod: időn túli volt? Mert erről volt némi vita…

– Most már tényleg nincs jelentősége. Azonban egyértelműen időn túl volt. De hát az időmérő órát is emberek kezelik, tévedhettek, meg egyébként is olyan gyorsan történt minden. Egyben biztos vagyok, ez tévedés volt és nem az eredmény befolyásolása volt a cél.

– Hogy történik egy ilyen átigazolásról szóló tárgyalás?

– Én még nem akartam váltani. Szívem szerint maradtam volna még egy évet a Honvédban. Azonban amit Dabrowski Norberttől hallottam az meggyőzött. Azután, a beszélgetés után úgy éreztem, hogy bele kell vágni, mert ebben a közegben tudok csak igazán gyorsan, hatékonyan fejlődni. Bárány Attila elmondta, hogy milyen a csapatösszetétel, az idősebb, fiatalabb játékosok aránya. Az sem mindegy ugyanis, hogy itt válogatott csapattársakkal játszhatok, akiktől szintén sokat lehet tanulni. Igaz a kapás oldalon hárman leszünk, s elmondták, hogy más szerepkört is fel kell vállalnom majd, de több fronton is érdekelt lesz a csapat, tehát lesz lehetőség bőven.

– Említetted, hogy tanulni szeretnél, amikor felvetted a telefont, akkor is épp tanulás közben zavartalak…

– Igen, a sport mellett a civil életre is készülök. A BGE pénzügyi, számviteli szakára járok. Most vagyok első éves, és még van hátra három vizsgám. Azt próbálom most minden erőmmel teljesíteni.

– Dicséretes a sport mellett a tanulás, de különösen ezen a szinten, hogyan lehet összeegyeztetni?

– Nem hiszem, hogy ez akkora problémát jelentene. A levelező, az semmiképpen nem jöhet szóba, mert ott pénteken és szombaton a személyes jelenlét szükséges. Ugye akkor meccsek vannak. Ha levizsgáztam, akkor majd kérvényezek egyéni tanrendet, pláne meg azért, mert Egerbe költözöm. Remélem, megkapom, a többi pedig csak rajtam múlik. Szeretek tanulni, mindenképpen be akarom fejezni, amit elkezdtem.

– Milyen célokkal igazoltál Egerbe?

– Most már kialakultak a keretek mindenhol. Lehet látni, hogy négy nagyon erős csapat lesz. Izgalmas, kemény, kiélezett bajnokság elé nézünk. Annak örülök, hogy ennek részese lehetek, nagy célokért küzdhetek. Nem utolsó szempont az sem, hogy játszhatok a Bajnokok Ligájában, belekóstolhatok a legjobbak nemzetközi mérkőzéseinek hangulatába is. Amikor befejeztük a Honvéddal a bajnokságot és már eldőlt, hogy Egerbe igazolok, több mérkőzésre is ellátogattam a Bitskey uszodába. Elképesztő volt a légkör. A szurkolótábor, a hangulat, az a fajta buzdítás, a tv-ből kevésbé jön át. Amikor körbe néztem a tömött lelátókon akkor tudtam, hogy jó helyre jövök. Szeretnék gyorsan beilleszkedni, s elfogadtatni magam a szurkolókkal. Egy ilyen tábor előtt, az általuk teremtett hangulatban nem lehet rosszul játszani.

(FOTO: vlv.hu)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez