Gyönyörű gólok, magabiztos egri siker

Végig kontrollálva, tizennégy gólt szerezve aratott győzelmet a ZF-Eger az AVUS csapatával szemben, az OB I. tizenegyedik fordulójában.


Vegyes érzelmekkel indult a mérkőzés. A csapatok bemutatása előtt ünnepélyes pillanatok következtek, hiszen ezen találkozón ugrott medencébe 400. alkalommal a magyar első osztályban a ZF-Eger olimpiai és világbajnok klasszisa, Hosnyánszky Norbert. A ráúszás után azonban szomorú hír volt a középpontban. Egyperces gyászszünet során emlékeztek meg dr. Gulyás István törzsszurkolóról, aki több mint egy évtizede volt ott minden hazai, és ha tehette idegenbeli mérkőzésen is. Így indult tehát a találkozó, ahol természetesen csak a győzelem volt elfogadható hazai oldalon…

Rögtön az első támadás során gól született, mégpedig szombathelyi részről. Egy remekül kijátszott támadás végén tapsolhattak a vendégek. Kimondottan lassan jöttek bele a csapatok a játékba, nem túl látványos perceken voltunk túl, amikor Decker Ádám, ugyancsak emberelőnyből, megszerezte az első hazai találatot. Ezek után következett a rutin és a klasszis…a jubiláló Hosnyánszky Norbert bődületes, kapufát szétforgácsoló bombájával az előny is egri oldalon volt már. Mikor már mindenki az órát nézte, Sánta Dániel lőtte be a harmadikat, ezzel lezárva a negyedet.

Úgy látszik, Hosi ma kis gólt nem tudott lőni. Az ünnepelt, ahogy szokták mondani: a kapus szeme közé bombázott. A vendégek egyáltalán nem adták fel, tapadtak a hevesiekre, ezt bizonyítja egy mesteri támadás, amivel jelezték: ők is a medencében vannak. Az egri szurkolók szíve többször dobbanhatott, olimpiai bajnokunk már mesterhármasnál járt. Felváltva ment az adok- kapok, amikor Nikola Murisics csavart Horváth Alex kapujába.

A fordulás után sem változott semmi, az AVUS nagyot küzdve, folyamatosan próbált lépést tartani a vendéglátókkal. Pazar találatokat jegyzett mind a két csapat, igazán közönségszórakoztató percet produkáltak a játékosok. Összességében jól kontrollálta Dabrowski Norbert legénysége a találkozót, négy gólos előnnyel következett az utolsó nyolc perc.

Egy brusztolós, kevésbé izgalmas utolsó negyed vette kezdetét. Érezhető volt már, hogy a mérkőzés lassan a végéhez közeledik. Összesen hat találatot számlálhattak a megjelentek, de ebben közrejátszott a látható fáradtság is. A támadójátékkal összességében elégedettek lehettünk, egy remek felkészülést jelentett a Zvezda előtt ez az összecsapás. Ami Belgrádban sikerült, annak itthon is működnie kell.

Mestermérleg:

Dabrowski Norbert: – Nehéz pillanatokkal kezdődött a találkozó, őszinte részvétünket szeretném kifejezni dr. Gulyás István törzsszurkolónk halála miatt. A mérkőzésen a szombathelyiek megnehezítették a dolgunkat. Kissé csalódott vagyok, nagyobb ritmusban kellett volna játszanunk. Kiemelném, hogy a mérkőzés végén Decker  Ádám révén lőttük meglőttük a szezon gólját. Szerdán így szeretnénk folytatni.

Matajsz Márk: – Az Eger megérdemelten nyert, gratulálok nekik. Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, a nyolc lőtt gólra büszke vagyok. Kemény alapozásból érkeztünk, sajnos voltak hibáink a fáradtságból adódóan.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

OB I., férfiak, A-csoport, 11. forduló
ZF-Eger – AVUS Szombathely
14-8 (3-1, 4-3, 3-2, 4-2)
Eger, Bitskey Aladár Uszoda, 250 néző
V.: Kun Gy., Ercse N.
ZF-EGER: Valics – Gyárfás 1, Hosnyánszky 4, Rasovics 1, Decker Á. 4, Murisics 2, Vlahopulosz . Cs.: Lukács D., Sánta 1, Biros B., Tóth B., Kürti D., Avramovics 1.,  Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
AVUS: Horváth A. – Irmes, Takács K., Kiss Cs. 1, Basara 1, Garancsy 1, Kurucz 2. Cs.: Kovács, Ekler 2, Baj, Takács J., Polovic 1, Juhász, Hajmási.  Edző: Matajsz Márk.
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2.
Az eredmény alakulása: 0-1, 4-1, 4-3, 5-3, 6-3, 6-4, 8-4, 8-5, 12-6, 12-7, 14-8.

A 11. forduló további eredményei:

A-csoport:
Február 2., szombat
13.00.: KSI Vízilabda Club – BVSC-Zugló MKB Euroleasing 5-12

16.00.: FTC-Telekom – Metalcom Szentes 16-5

19.00.: Budapesti Honvéd Sport Egyesület – PVSK-Mecsek Füszért 10-9

B-csoport:
Február 2., szombat
16.00.: Szolnoki Dózsa VSC – Tatabánya 9-4

19.00.: A-Híd OSC-Újbuda – UVSE Hunguest Hotels 12-30

19.00.: Debreceni VSE – Kaposvári VK 13-11

19.30.: PannErgy Miskolci VLC – VasasPlaket 11-10

 

(FOTÓ: Nemes Róbert)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez