Nincs mese, győzni kell Belgrádban

A Crvena zvezda otthonában szereplő férfi együttesünk számára egy megoldás maradt, a három pont megszerzése.


 

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, A-CSOPORT, 7. FORDULÓ

CRVENA ZVEZDA (SZERB) – ZF-EGER

BELGRÁD, JANUÁR 23., SZERDA, 20.30.

V.: PETRONILLI (OLASZ), MUSTATA (ROMÁN).

LEN-DELEGÁTUS: SCHWARTZ (IZRAELI).

 

Nem került közelebb a továbbjutáshoz a ZF-Eger férfi csapata kedd este, amikor még vízbe sem ugrott következő Bajnokok Ligája-mérkőzésének helyszínén, Belgrádban. A Crvena zvezda elleni találkozó ugyan csak a szerdai nap eseménye, de az A-csoport hetedik fordulójából már így is rendeztek egy meccset, amire bizony oda kellett figyelni.

Az FTC-Brescia rangadót mi is érdeklődéssel nézhettük, hiszen, amellett, hogy magyarként természetesen honfitársainkért szoríthattunk, sokáig úgy nézett ki, a Barcelonetához hasonlóan, az olaszok is beveszik a Komjádi-uszodát. Végül egy utolsó másodperces találattal 8-8-as döntetlen született, vagyis a Brescia újfent értékes pontot szerzett egy idegenbeli rangadóján, ami a továbbiakat nézve, megint csak nem könnyíti meg a mieink helyzetét.

Mindezt azért is írtuk le így nyitásként, mert ezen a héten érünk a BL-csoportkör félidejéhez, kvázi ez az a játéknap, amikor mindenki az utolsó olyan együttes ellen játszik, akivel korábban még nem. Az egriek így nyolcasuk utolsó helyezettjével, a még pontot sem szerző szerb alakulattal.

A menetrendet illetően, kedd reggel, a belgrádi túráknak megfelelően, autóbusszal indult el a társaság, hogy a kora délutáni órákban elfoglalja szállását. A program szerint esti edzés szerepelt a holnapi találkozó helyszínén, majd vacsora, hogy aztán nyugovóra térve, mindenki megfelelően kipihenhesse magát a másnapra.

Erre szükség is lesz, hiszen mindenféle kertelés nélkül, kötelező győzelemre készülnek Hosnyánszky Norberték, elvégre is, hogyha életben kívánják tartani továbbjutási reményeiket, úgy nincs mese, valahogyan le kell gyűrni a „Vörös csillagot”. Ebből a megközelítésből kérdeztük ki az egriek vezetőedzőjét, miként is látja a szerdai napot.

– Nyilvánvaló, hogy nagyon fontos mérkőzés következik a BL szempontjából, és annak ellenére, hogy a Crvena zvezda utolsó a csoportunkban, intő jel, hogy a Jug Dubrovnikot a Regionális Ligában legyőzte otthon – figyelmeztetett Dabrowski Norbert.

– Megnéztem az eddigi összes csoportmeccsüket a szerbeknek, és ezeken két negyedig mindenkivel, még egy Reccóval is partiban tudnak lenni. Utána viszont elfogynak a harmadik negyedtől. A Jug-meccsen ugyanakkor pontosan az volt a helyzet, hogy a horvátok nem tudták kinyitni a mérkőzést, kihagyták a lehetőségeiket, a hazaiak meg belelkesedtek, és megfordították az állást. Mi ezt a forgatókönyvet szeretnénk elkerülni. Mindezt azzal lehet megtenni, hogy rögtön a találkozó elejétől kezdve nagyon agresszívan játszunk, de ettől függetlenül türelmesen is. Azt, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, a vízben is be kell bizonyítani. Van még egy nehézsége ennek a fordulónak, mégpedig az influenzajárvány. Nem mondom, hogy emiatt száz százalékos állapotból várhatjuk az összecsapást, de úgy érzem, hogy a meccsen mindenki oda tudja tenni magát. Az sem egyszerű továbbá, hogy két nappal később Pécsett játszunk bajnokit, ami abból a szempontból jó, hogy nem kell kétszer utazni, de azért ez egy nagyon megterhelő sorozat lesz. A csapatnak most egyértelműen az első meccsel kell foglalkoznia, nekem pedig azzal, hogy miként építem fel az egész hetet. Mindenekelőtt azonban a Crvena-zvezda elleni ütközet jelenti a prioritást, először ezzel kell foglalkoznunk, az alaptétel ugyanis nem változott, majd akkor megyünk át a hídon, amikor már ott leszünk.


 

A 7. forduló további párosításai:

A-csoport:

2019. Január 23., szerda
19.15.: CNA Barceloneta – Steaua Bucuresti
19.15.: Dinamo Moscow – Pro Recco
FTC-Telekom – AN Brescia 8-8

B-csoport:
Január 23., szerda
19.00.: Szolnoki Dózsa VSC – Havk Mladost Zagreb
19.00.: Spandau 04 Berlin – Waspo Hannover
20.30.: BPM SM Verona – Jadran Split
20.30.: VK Jug Dubrovnik – Olympiakosz Pireusz

 

(FOTO: Lénárt Márton, archív)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez