Kettő (plusz egy) egrivel a Mikulás Kupán

A hagyományos utánpótlás tornán az Észak-keleti régió csapatát többed magával vezető Gyulavári Zoltán számolt be az eseményről.


 

„A kétnapos erőpróbán az Alföldi, a Budapesti, a Dunántúli, és az Észak-keleti régiók legjobb, 2005-ben született játékosai, valamint a 2005-ös válogatott tagjai villantathatták meg tehetségüket az utánpótlás-edzőknek”, számolt be az eseményről a waterpolo.hu portál.

„A IV. Mikulás Kupán résztvevő kiválóságokat és stábjaikat ezúttal is a martfűi Thermál Fürdő igazgatója, Tomasovszky László látta vendégül. A 2005-ös válogatottat Kemény Kristóf és Regős Áron irányította, míg dr. Tóth Frank és Jancsó Mátyás a Budapest régió, Gyulavári Zoltán, Szabó Bence, Popovics Miklós és Szilágyi Péter az Észak-kelet régió, Lehmann István és Csendes Tamás az Alföld régió, Surányi László és Kardos István pedig a Dunántúl Régió csapatait vezették. A rangos megméretés végén az érmeket Kovács Zoltán és Mátyás Judit adták át a Magyar Vízilabda Szövetség képviseletében”.

Eddig a szövetség honlapjának tájékoztatása, de mi azért tovább mentünk, és az Észak-keleti régió csapatának egyik mesterét, az Egri Vízilabda Klub technikai-vezetőjét, utánpótlás edzőjét, Gyulavári Zoltán is megkérdeztük a tapasztalatokról. – Évek óta, hagyományosan megrendezik a Mikulás Kupást, amelyen idén a 2005-ben született gyermekek vehettek részt, régiójuk legtehetségeseiként – fogalmazott az egri tréner.

– Itt aztán a különböző régiók játszanak egymás ellen, idén pedig a 2005-ösökből álló központi válogatott is rajthoz állt. Hogy szűkebb hazánkról beszéljek, összesen három egri fiú kapott meghívót, ám Antal Bálint betegség miatt nem tudott részt venni a versenyen. A többiek közül Lugosi Csongor ugyan egy évvel fiatalabb a résztvevő korosztálynál, de termete miatt mégis itt lehetett az idősebbek között. Domokos Dániel nem csak Egerben, de ezen a tornán is kimagaslóan játszott, ő lőtte a legtöbb gólt, és fel is hívta magára figyelmet, szóval jó tapasztalatokat szereztünk. A rendezvény remek színvonalon zajlott le, ezért már most várjuk a következő évi versenyt, ahol bízom benne, még több egri tehetség mutathatja meg tudását.

A IV. Mikulás Kupán elért eredményekről ide kattintva található több információ.

 

(FOTO: waterpolo.hu)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez