Bíztató rajt a Duna Ligában

Az új, kísérleti jellegű Közép-európai sorozatban elinduló női csapatunk második helyen zárta a szentesi első fordulót.


 

Nem mondhatni, hogy túlzottan eseménytelenül zajlottak volna a ZF-Eger női csapatának utolsó tavalyi bajnoki utáni napjai, a Szegeden megszerzett három pontot követően legalábbis további öt mérkőzés várt a társaságra három nap alatt.

Hogy pontosan miről is van szó? Nos, egyfajta kísérleti jelleggel, több Közép-európai ország bevonásával elindult a Duna Regionális Liga, amely nemzetközi megmérettetést garantál olyan magyar, román és szerb együttesnek, amelyek nem indulnak az Európai Úszószövetség (LEN) által szervezett egyetlen női sorozatban, az Euroligában. A december végén startoló új sorozatban összesen hat gárda versenyez, köztük az egri hölgyekkel.

Habár a sorozat elindítása már egy ideje napirenden szerepelt, csak a szezon közben indult el, ráadásul az egriek az utolsó pillanatban, nyugodtan mondhatjuk így: beugróként csatlakoztak a mezőny többi tagjához. Eredetileg legalábbis hazánkat a Hungerit Szentes, valamint a Szeged SZTE alakulatai képviselték volna, csakhogy utóbbi csapat visszalépett a küzdelmektől. Így kérték fel a hevesieket, akik igent mondtak.

Ami a lebonyolítást illeti, a hat gárda két úgynevezett selejtező fordulóban körmérkőzéses rendszerben játszik egymással. Decemberben az első kört Szentesen rendezték, februárban aztán Belgrád következik, mint házigazda, hogy aztán márciusban az első két forduló összesített eredményei alapján, az első négy helyezett Bukarestben vegyen részt az első Duna Liga négyes döntőjében.

Az egriek beugróként egészen jól szerepeltek, sőt, kiválóan, pláne, ha az összeállítást és a vízben elért eredményeket nézzük. Elöljáróban annyit megjegyeznénk, hogy az öt találkozóból három győzelem és két vereség született, ami az első forduló második helyéhez volt elegendő.

A keret mindeközben teljesen felforgatott összeállításokban volt látható a szentesi három nap során, hiszen a felnőtt csapat több játékosa, akárcsak a vezetőedző Biros Péter sem vett részt a programban. – Mivel ez egy elég későn érkező lehetőség volt, és a karácsonyi szünet miatt többek már előre utazást szerveztek maguknak, ezért valóban több hiányzóval vágtunk neki ennek az öt mérkőzésnek – avatott be minket a részletekbe Szilágyi Péter, a kékek másodedzője.

– Az elutazók mellett olyan hiányzóink is akadtak, akik vizsgáztak iskolájukban, ezért az utánpótlást, így az ifjúsági és serdülő korú játékosokat is bedobva a mélyvízbe, nagyjából húsz emberrel operáltunk. Egyáltalán nem szerepelt a mérkőzéseken a kapus Aranyi Réka, Kocsis Szabina, a válogatott Szilágyi Dorottya, vagy az Egyesült Államokba távozó Kékesi Borbála. A három nap közül csak az elsőn szerepelt Somhegyi Noémi, Horváth Anna, Mchunu Hlengiwe, Tóth Csenge, Amelia Pulyblank, és Ráski Lilla, de az utolsó napon a felnőtt keretből már csak Szűcs Petra és Molnár Daniella neve került a jegyzőkönyvbe. Ebből is látszik, hogy próbáltunk a fiataloknak nagyon sok lehetőséget adni, és én utólag abszolút pozitívnak értékelem ezt az öt mérkőzést. A szentesi forduló előtt az volt a célunk, hogy olyan eredményeket érjünk el, amelyek után majd Belgrádban már komplett csapattal be tudjuk verekedni magunkat a bukaresti négyes döntőbe. Ennek az öt meccsnek tehát most úgy mentünk neki, hogy játszunk jó sokat, emellett pedig jó pozícióból várjuk a folytatást. Azt gondolom, mind a két kitűzött célt teljesítettük, ráadásul, amiért például a házigazda Szentest is le tudtuk győzni, a második helyről várhatjuk a folytatást. Szeretném végezetül még egyszer megköszönni a játékosok hozzáállását, illetve gratulálok a fiatal játékosainknak, akik egyáltalán nem ijedtek meg a feladattól, a nemzetközi mezőnytől, és ezeken a találkozókon derekasan helytálltak.


 

Eredmények:

Duna Regionális Liga, nők, 1. forduló, Szentes
Rapid Bucharest (román) – ZF-Eger
7-16 (2-3, 0-3, 1-7, 4-3)
Egri gólszerzők: Ráski, Somhegyi 5-5, Dobi D., Hlengiwe 2-2, Bódi F., Tóth Cs. 1-1.

Hungerit Szentes – ZF-Eger
8-9 (3-2, 2-2, 2-2, 1-3)
Egri gólszerzők: Ráski 3, Kiss A., Horváth L., Katona Zs., Tóth Cs., Somhegyi, Hlengiwe 1-1.

ZF-Eger – Vojvodina (szerbiai)
15-6 (4-0, 3-2, 4-3, 4-1)
Egri gólszerzők: Rompos D. 4, Miklós R., Dobi D., Szűcs P. 2-2, Bódi F., Molnár D., Kiss A., Rocska L., Szilágyi Sz. 1-1.

ZF-Eger – VK Palilua (szerb)
5-10 (1-2, 2-2, 1-2, 1-4)
Egri gólszerzők: Rocska L. 2, Dobi D., Szűcs P., Szilágyi Sz. 1-1.

Red Star Belgrade (szerb) – ZF-Eger
7-4 (3-0, 1-3, 1-0, 2-1)
Egri gólszerzők: Szilágyi Sz. 2, Bódi F., Rompos D. 1-1.

 

A szentesi forduló végeredménye:

1. Palilua 12 pont, 2. ZF-Eger 9, 3. Szentes 9, 4. Red Star Belgrade 6, 5. Rapid Bucharest 6, 6. Vojvodina 3.

 

(FOTO: https://www.facebook.com/Danube-Water-Polo-League-1123871521106134/)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez