A karácsonyfa alá…

Még a nyáron, mielőtt a magyar junior vízilabda válogatottal sikeres Európa-bajnokságon vehetett volna részt Magyar Márton, klubunk kiváló, saját nevelésű tehetsége, Dabrowski Norbert vezetőedző kifejezett kérésére OB I-es szerződést kapott. A felnőtt csapat teljes jogú játékosává vált. Nagy reményekkel várta a bajnoki rajtot. Aztán szeptember végén, október elején, valamiféle rejtélyes betegség támadta meg. Erősen lefogyott, korábban nagyon sok munkával megszerzett izomzatát tulajdonképpen elvesztette. Nagyon aggódtunk érte, mert az orvosok is sokáig tanácstalanok voltak.

Több mint három hónap kínkeserves szenvedés után érkezett el a fordulat, a gyógyulás. Ebben sokat segítettek csapattársai, akik rendszeresen látogatták, biztatták. December elején kezdhette újra az edzéseket. A páros gyakorlatoknál azonnal Hosnyánszky Norbert partnere lett, az olimpia bajnok kérésére. Ma már örömmel mondhatjuk, hogy jó úton halad a teljes értékű csapattagság felé. Edzői szerint február végére, amikor újra besűrűsödik a program, s a legnagyobb szükség lesz rá, már mérkőzéseket is játszhat.

Ezt a jó hírt tennénk a karácsonyfa alá, mert kell-e nagyobb ajándék annál, mint egy ilyen fiatal tehetséget egészségesen visszakapni, és újra tettre készen, mosolyogva látni…

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez