Dél-, és Észak-keleti Gyermek bajnoki eredmények

Az Országos Utánpótlás Bajnokságon túl is van élet, nem is akármilyen. Most ezen korosztályok eredményeiből szemezgettünk.


 

Holló Tivadar, a ZF-Eger fiú gyermek csapatának edzője: – Magabiztos játékot nyújtottunk három mérkőzésen, amelyeket meg is tudtunk nyerni. Sok helyzet maradt ki a Szeged ellen, de jobban kell bírnunk a sorozatmérkőzéseket erőnlétileg is. Az emberelőny kihasználásnál még keverednek a feladatok a pozícióknak megfelelően, ellenben hátrányban kijött a sok gyakorlás eredménye. Döntő pillanatokban odaértünk, jól zavartunk. Fejlődnünk kell még sokat, de most a gyerekek ebben a fázisban vannak. Három-négy fiú még adós a jobb teljesítménnyel, de ezt edzésmunkával tudják megalapozni. Igazából Lugosi Csongor, és Zelei Dávid emelkedett ki ezen a hétvégén játékával.

 

Fiú gyermek:

Dél-keleti Gyermek Bajnokság III., Piros-csoport, 1. forduló, Békéscsaba
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa VSC
9-6 (5-2, 1-2, 1-1, 2-1)
Egri gólszerzők: Lugosi Csongor 6, Rónai Patrik 2, Szőke Damján 1.

Gyula – ZF-Eger
2-17 (2-5, 0-4, 0-4, 0-4)
Egri gólszerzők: Lugosi Csongor 8, Tomozi Kálmán 3, Ponyi András 2, Szőke Damján, Ficzere Olivér, Rónai Patrik, Öller György 1-1.

Szegedi VPS – ZF-Eger
7-6 (3-3, 0-1, 3-1, 1-1)
Egri gólszerzők: Lugosi Csongor 3, Tomozi Kálmán, Ponyi András, Rónai Patrik 1-1.

Crisul Oradea – ZF-Eger
7-12 (1-2, 1-1, 4-6, 1-3)
Egri gólszerzők: Lugosi Csongor, Szőke Damján 4-4, Tomozi Kálmán, Ponyi András, Rónai Patrik, Kapás Zsombor 1-1.


 

Fiú gyermek:

Dél-keleti Gyermek Bajnokság I., Piros-csoport, 1. forduló
ZF-Eger – Szegedi VPS
25-4 (8-2, 6-0, 7-1, 4-1)
Egri gólszerzők: Domokos Dániel 7, Krizsai Ádám, Krizsai Bence, Erdei Bence, Lukács László 3-3, Eördögh Döme, Bajkó Adrián 2-2, Bukta Milán, Tóth Benedek 1-1.

ZF-Eger – Debreceni VSE
14-6 (3-1, 4-1, 4-1, 3-3)
Egri gólszerzők: Domokos Dániel 5, Biros Samu 4, Krizsai Bence 2, Krizsai Ádám, Erdei Bence, Bukta Milán 1-1.


 

Fiú gyermek:

Észak-keleti Bajnokság I., Piros-csoport, 1. forduló
ZF-Eger leány – SK Hornets Kosice (szlovákiai)
3-23 (0-7, 0-6, 2-5, 1-5)
Egri gólszerzők: Tóth Petra 3.

Aqua SE – ZF-Eger leány
21-3 (6-0, 3-0, 4-2, 8-1)
Egri gólszerzők: Tarczali Tamara, Brassó Laura, Szilák Lili 1-1.

 

(FOTO: Fehér Anna, archív)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez