A vereséget nem késték le a pécsiek

Szőke Ákos személyében OB I-es újoncot avatott a PVSK-t magabiztosan felülmúló ZF-Eger férfi együttese.


 

Jobb később, mint soha! A mondás ismerős, de azért ez most nagyon nem esett jól. Történt ugyanis, hogy az eredetileg 19 órára kiírt ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért férfi bajnoki a vendég csapat késése miatt, másfél órás csúszással kezdődött…

Az indok a közlekedés volt, mivel az M0-ás, és M3-as autópálya vélhetően a Mindenszentek előtti elutazások miatt teljesen bedugult. A szabályok szerint, félórás késés után már a házigazdát illette volna a mérkőzés három pontja, ám mivel ez az összecsapás bele volt tervezve a hétvégi, Dinamo Moscow elleni BL-meccs felkészülésébe, Dabrowski Norbert hallani sem akart a játék elmaradásáról.

Szóval előbb-utóbb csak elkezdődött a mérkőzés, egyébként elég jó hangulatban. A helyszínen tartózkodó utánpótlás játékosok legalábbis hamar belelkesedtek, amikor a hazai klub munkatársaitól dudákat és pizzát kaptak, szóval a nézőtéri atmoszférán semmi sem múlott. Köszönet illeti a többi sárga-kék szimpatizánst is, akik az elkésett kezdés ellenére, türelmesen várták, hogy végre elkezdődjön a csata.

Nos, amikor ez megtörtént, elsőként Nikola Murisics váltott gólra egy centerakciót, majd Angelosz Vlahopulosz „gyalogolt” be a kapuba, nyakán két védővel. A negyed vége előtt aztán még Sztrahinja Rasovics bombázott egy hatalmasat, hogy újra a görög légiós következzen, a várakozás miatt „mérges” házigazda ezzel alaposan bekezdett.

Az első pécsi gólra a második felvonás közepéig kellett várni, és az is egy meglehetősen érdekes helyzetből született. A folytatásban mégsem törte meg ez az egriek lendületét, és a nagyszünetre plusz ötösre sikerült növelni az előnyt. Érdekesség, hogy az első félidő hat hazai találatát mind idegenlégiós szerezte, éppen ezért az együttes magyar tagjainak is volt még feladatuk a meccsen.

Szinte csak említeni kellett, és Gyárfás Tamás máris nagy gólt tapasztott a hálóba, avagy továbbra is a mieink kedve szerint alakult a csörte. Az elsőt ráadásul rögtön a második is követte. Csak, hogy ne legyen teljesen egyoldalú a találkozó, a vendég Mijic Dávid is eredményes tudott lenni, igazság szerint azonban ez sem sokat változtatott az összképen.

Szépen lassan az utolsó felvonáshoz érkeztünk, ugyanakkor izgalmaktól már nem igen kellett tartanunk. Az utolsó percek kérdései így már csak a végeredményre irányultak, illetve arra, hogy a Hosnyánszky Norbert sapkáját kapó Szőke Ákos vízbe ugorhat-e élete első OB I-es meccsén.

A kérdés második felére igen választ kaptunk, így ismét újoncot avathatott a ZF-Eger együttese, amely ezzel együtt is nagyon magabiztos győzelmet aratott. Aztán, hogy a Moszkva elleni felkészülést mennyire tudta segíteni a másfél órás késéssel startoló ütközet, arra alighanem csak szombat kora délután kapunk választ…

ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért 11-3, 2018.10.31. (FOTO: Lénárt Márton)

ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért 11-3, 2018.10.31. (FOTO: Lénárt Márton)


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

OB I., férfiak, A-csoport, 3. forduló
ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért
11-3 (4-0, 2-1, 3-1, 2-1)
Eger, Bitskey-uszoda, 300 néző.
V.: Csanádi Zs., Vogel G.
ZF-EGER: Valics – Gyárfás 2, Avramovics 1, Rasovics 2, Decker Á. 1, Murisics 2, Vlahopulosz 2. Cs.: Lukács D., Sánta 1, Biros B., Tóth B., Kürti D., Szőke Á. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
PVSK: Józsa O. – Csacsovszky, Krizsán, Opacak, Zerinváry, Chilkó, Jakab Dániel. Cs.: Horváth Zs., Csaba M. 1, Palotás, Rakonjac 1, Sebestyén B., Mijic 1. Edző: Lukács Gergely.
Gól – emberelőnyből: 8/2. ill. 7/1.
Ötméteresből: – ill. 1/0.
Kipontozódott: Krizsán a 29., Decker Á. a 32. percben.
Az eredmény alakulása: 4-0, 4-1, 7-1, 7-2, 9-2, 9-3, 11-3.

 

A 3. forduló további eredményei:

A-csoport:
Budapesti Honvéd SE – KSI Vízilabda Club 10-5
FTC-Telekom – AVUS Szombathely 16-6
MetalCom Szentes – BVSC-Zugló

B-csoport:
Szolnoki Dózsa VSC – Kaposvári VK 13-2
PannErgy Miskolci VLC – UVSE 14-7
A-Híd OSC-Újbuda – Tatabánya 14-3
Debreceni VSE – VasasPlaket 13-10

 

(FOTO: Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez