A Szegedet fogadjuk a nyitányon

Elsőként a ZF-Eger női csapatát láthatjuk tétmérkőzésen a Bitskey-uszodában.


 

OB I., NŐK, ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ

ZF-EGER – SZEGED SZTE

EGER, BITSKEY-USZODA, OKTÓBER 3., SZERDA, 19.00.

V.: CSANÁDI ZSOLT, KOVÁCS BENCE.

A MÉRKŐZÉST MINDENKI INGYENESEN MEGTEKINTHETI!

 

Nem ma történt, amikor a ZF-Eger női csapatának legutóbbi bajnoki mérkőzéséről számolhattunk be, április óta ugyanis egyáltalán nem játszottak tétmérkőzést a csapat tagjai. Már, akik valamelyik válogatottban nem voltak számításba véve a nyári időszakban.

Szinte napra pontosan hat hónapja, azaz fél éve már ennek, ami egyfelől azt jelenti, hogy kis túlzással emberemlékezet óta nem láttuk már játszani a lányokat, másfelől viszont így kényszerűségből ugyan, de elég hosszúra nyúlhatott a felkészülési időszak. Ez persze sosem rossz, és hát az igazat megvallva, nem jött rosszkor, hogy a szokottnál nagyobb volt a nyári szünet.

Ezt csak azért mondjuk, mert több olyan érkezőt is felsorolhatunk a sárga-kékeknél, akik csapatba építése nagyon fontos dolognak számít. A legnagyobb nyári érkező vitathatatlanul az a Szilágyi Dorottya, aki a magyar válogatott egyik legjobb játékosának tekinthető, nem mellékesen pedig az előző években kulcsembere volt a nemzetközi kupákban rendre a végjátékig jutó Dunaújvárosnak.

Szintúgy Mihók Attila csapatából tette át székhelyét Egerbe a korábbi utánpótlás válogatott Mchunu Hlengiwe, valamint visszatért az egri nevelésű Rompos Dóra is. A „dunaújvárosi hármas” mellett Ausztráliából is érkezett játékos, a center Amelia Pullyblank révén, szóval papíron egyértelműen erősítettek a hevesiek.

A szerda este hét órakor kezdődő, Szeged elleni szezonnyitó alkalmával ezek alapján a papírforma egri győzelmet jósol, ami ugyanakkor természetesen az égvilágon semmit sem jelent. Abban legalábbis biztosak lehetünk, hogy a Tisza partján is változásokon keresztülment ellenfél nem kirándulni érkezik a Bitskeybe.

És, ha már változásokról szóltunk, a kispadon nem akármilyen csata lesz a két szakvezetés között, ugyanis amíg hazai oldalról továbbra is Biros Péter tölti be a vezetőedzői posztot, addig az alföldieknél Varga Tamás dirigál a partról. Hogyha így nézzük, öt olimpiai aranyérem feszül majd egymásnak, no persze képletesen, és a medencén túl.

– Egy csapat sosincs kész, most egyelőre dolgozunk tovább, de bízom benne, hogy jó lesz a rajt és nyerünk – felelt Biros Péter arra a kérdésünkre, ami a bajnokság rajtja előtt evidensnek tűnik, mennyire áll készen együttese.

– Igazából a játék nem tudom még, milyen lesz, a lényeg az, hogy elsőre nyerjünk. Szerintem, ahogyan megyünk előre a bajnokságban, úgy lesz egyre jobb a játék képe is. Az eleje mindig lutri, de én bízom benne, hogy le tudjuk győzni a Szegedet. Ezt követően jönnek a nehezebb feladatok, megyünk előre, dolgozunk tovább, aztán meglátjuk, hogyan szerepelünk majd. Az eddigi felkészülésünket illetően, mondhatnám, hogy ott tartunk most, ahol kell, de itt jön a „de”. Azt pedig tudjuk, hogy a „de”-vel kezdődő mondatok után jön mindig a lényeg, és persze, biztosan vannak olyan dolgok, amelyeket többet kellett volna gyakorolni, olyan is, amit kevesebbet. Ettől még úgy gondolom, elől és hátul is megvan az a repertoár, ami a kezdéshez elég kell, hogy legyen. Én azt szeretem, hogyha kreatív játékosok vannak bent a vízben, és ők gondolkoznak, utána már nagyos sok miden múlik ugyanis rajtuk. Hogy hogyan tudnak alkalmazkodni az ellenfélhez, vagyis a változóhoz, ami mindig fennáll egy ilyen sportágban, az lesz a kérdés. Aki ezt megoldja, az tényleg jó játékos. Idén már több ilyen játékosom van, és bízom benne, hogy meg is fogják tudni oldani a feladatot.


 

Az 1. forduló további párosításai

2018. Október 3., szerda
18.30.: UVSE Margitsziget – BVSC-Zugló
20.00.: RB-Tatabánya – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics
20.00.: Hungerit Szentes – FTC-Telekom
Budapesti Honvéd SE – UVSE 5-26

 

(FOTO: Lénárt Márton, archív)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez