Egriek az UP-válogatottakban

Gyulavári Zoltánnal, az Egri Vízilabda Klub utánpótlásedzőjével, technikai-vezetőjével szedtük össze, hogy klubunk sportolói közül ki melyik nemzeti együttesnél jöhet számításba a nyári világversenyeken.


 

Most, hogy az előző hétvégén befejeződött a nyár leginkább várt vízilabdás eseménye, a barcelonai felnőtt Európa-bajnokság, egyre inkább előtérbe kerülnek azok az utánpótlás világversenyek, amelyeken a hagyományoknak megfelelően, az Egri Vízilabda Klub tehetségei is szóhoz juthatnak.

Ezen apropóból úgy gondoltuk, megkeressük az egri klub technikai-vezetőjét, kiváló utánpótlásedzőjét, számoljon be nekünk a részletekről, kikért szoríthatunk még a nyár hátralévő részében. – Kezdjük a sort a legkisebbekkel, akik már utaznak is versenyekre – fogott hozzá a felsoroláshoz Gyulavári Zoltán.

– Név szerint, Lőrincz Ákos és Hajdu Botond az a két játékosunk, akik érintettek annál a válogatottnál, amelyik ugyan még világeseményen nem szerepel, de hagyományosan részt vesz egy szerbiai tornán, ami egyfajta mini világbajnokságnak felel meg. Életkort illetően, ez a 2003-as korosztályt jelenti, és nagyon úgy néz ki, a két egri fiú is benne lehet az utazó keretében, amivel szép mérföldkőhöz érkezve zárhatják le azokat az éveket, amelyeket a gyermek bajnokságban töltöttek, ősztől ugyanis már mindketten a serdülő gárdában játszanak. El kell mondani, hogy ebben a válogatottban Gólya Noel is sokáig képben volt, de mivel sokat bajlódott sérüléssel, így egyelőre nem sikerült neki közelebb férkőznie a szűk kerethez. Létezik egy 2004-es válogatott is, ahol még szintén csak nemzetközi tornákon szerepel a társaság, és itt Biros Samu, valamint Tymcyna Máté nevét találhatjuk meg.

A következő korosztály az ifjúsági. A 2000 és 2001-ben született gyerekek most a szombathelyi U18-as világbajnokságra készülnek, és itt Tóta Gergő és Sári András nevét találhattuk meg a felkészülés elején. Közülük előbbi játékos van még versenyben, hogy részt vegyen a VB-n, Sári Andrisnak nem sikerült túljutnia a második szűkítésen, de ami mindenképp pozitívum, hogy mindketten végig tudták dolgozni a nyarat.

Végezetül az 1999-ben és annál később születettek csapatáról, a junior válogatottról szeretnék beszélni, ennél a korosztálynál ugyanis Minszkben Európa-bajnokságot rendeznek. Ennél a társaságnál Kürti Dominik, Magyar Márton és Melegh Milán is benne volt a keretben, közülük azonban a harmadikként felsorolt játékosunk már nem edz a válogatottal a keretszűkítésnek köszönhetően. Amit még itt meg kell említeni, hogy Tóth Kálmán edzőkollégám vezeti a szakmai munkát, akinek Keszthelyi Tibor segít, és mivel a felkészülési tornákon a két bennmaradt egri fiú elég jó teljesítményt nyújtott, így elképzelhető, hogy mind a ketten elutazhatnak majd a fehéroroszországi EB-re.

A férfi szakosztályon túl is van természetesen élet, amit bizonyít is, hogy Kékesi Borbála, valamint Aranyi Réka személyében a ZF-Eger két tehetségének neve is ott szerepel azon a listán, amelyet az 1999 és 2000-ben születettek válogatottja ad. A keret egyelőre még bőnek nevezhető, de bízunk benne, hogy mindkét egri leányzó utazhat majd a szeptemberi világversenyre.

 

(FOTO: waterpolo.hu, Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez