Te is lennél Szurkolói Klubtag?

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a 2018/2019-es szezonban is van lehetőség belépni az Egri Vízilabda Klub Szurkolói Klubjába.


 

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend az Egri Vízilabda Klub (EVK) azon törekvése, amely a drukkerek minél nagyobb fokú kiszolgálását célozta meg. A Szurkolói Klub most már évek óta ismerős lehet a sárga-kék színeket kedvelők körében, ami először egyfajta bérletes rendszerként indult.

Aki csatlakozik ezen exkluzív társasághoz, most már nem csak az egri csapatok hazai mérkőzéseit tekintheti meg kártyája felmutatásával, sokkal többet kap ennél. Részese lehet egy olyan közösségnek, amely nem csak egy-egy meccsen tart össze, hanem egy teljes szezonon, és annak összecsapásain túl is.

Többek között már csak a közösségi érzés miatt is érdemes csatlakozni a Szurkolói Klubhoz, hiszen a régi tagok valóban összecsiszolódtak, mondhatni, sokan közülük valódi baráti kapcsolatokat alakítottak ki, köszönhetően természetesen a közös érdeklődésnek és szerelemnek, az egri vízilabdának.

Most, hogy befejeződött a barcelonai Európa-bajnokság, és egyre közeleg az ősz, nem árt előre gondolni az előttünk álló időszakra. Az EVK munkatársai éppen ezért mostantól már várják is a szurkolók jelentkezéseit. Az árakról annyit érdemes tudni, hogy akik az előző szezonban is klubtagok voltak, nekik 20.000 forintos költséget jelent a hosszabbítás. Az újonnan érkező szimpatizánsok ezzel szemben szintén nem magas áron, 25.000 forintért juthatnak hozzá ahhoz a kártyához, ami a szezon összes hazai rendezésű összecsapásának (bajnoki, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája) megtekintésére érvényes.

A Szurkolói Klub-tagság mellesleg mára sokkal több, mint egyfajta bérletes rendszer. Az elmúlt években ezt a tagok már megtapasztalhatták, mert a hazai mérkőzések előtti vendéglátáson túl, több egyéb kedvezményre is feljogosít a kártya birtoklása. Lehet itt gondolni az idegenbeli közös, buszos túrákon való részvétel kedvezőbb árú költségeire, közös programokra, korábbi uszodába történő belépésre, vagyis tényleg olyan szolgáltatásokra, amelyekben egyszerű néző nem részesül. Egy éve azt is bevezettük, hogy az egri klub igazolt sportolóinak szülei szintén kedvezményes áron (20.000 forint) léphetnek be a Szurkolói Klubba, és ez idén is hasonlóképp működik.

Fontos kihangsúlyozni, hogy jelentkezni augusztus 15-ig lehet, méghozzá az info@egerwaterpolo.hu e-mail címen. Mindehhez szükség is lesz néhány adatra (név, születési idő, lakcím, e-mail cím, telefonszám, az új belépőkről arckép), amelyek megadásáról ezúton is kérünk mindenkit, megfelelően gondoskodjon!

 

(FOTO: Lénárt Márton, archív)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez