Negyedik és nyolcadik hely

Érem nélkül fejeződött be az EB a magyar csapatoknak.


 

Szombat este szerb-győzelemmel ért véget a barcelonai Európa-bajnokság, miután az előző években a ZF-Eger együttesét erősítő Braniszlav Mitrovicsék ötméteresekkel legyőzték a házigazda spanyolokat. Mindez persze a férfiak mezőnyének fináléja volt, a nőknél ugyanis egy nappal korábban Hollandia nemzeti csapata diadalmaskodott.

A magyar női válogatott, ahogyan korábban írtunk róla, a harmadik helyért ugorhatott medencébe, ám ezúttal sem volt túl sok esély a csoportkör során egyszer már a mieinket legyőző Spanyolországgal szemben. A hatgólos vereséggel befejeződő összecsapáson Szilágyi Dorottya kétszer volt eredményes a végül negyedik pozícióban záró alakulatban.

Visszatérve a férfiak mezőnyére, Oroszországgal kellett farkasszemet nézni a hetedik hely sorsáról döntő mérkőzésen, ahol szoros végeredmény született ugyan, de minimális különbségű vereség lett a meccs vége. Az egri különítményt illetően, egyedül Bedő Krisztián tudott az ellenfél kapujába találni.


 

Eredmények:

Európa-bajnokság, nők, mérkőzés a 3. helyért
Magyarország – Spanyolország
6-12 (1-5, 2-1, 0-4, 3-2)

Magyar gólszerzők: Szilágyi, Keszthelyi 2-2, Illés A., Garda 1-1.

 

A női EB végeredmény:

1. Hollandia, 2. Görögország, 3. Spanyolország, 4. Magyarország, 5. Oroszország, 6. Olaszország, 7. Franciaország, 8. Németország, 9. Szerbia, 10. Izrael, 11. Horvátország, 12. Törökország.

 

Férfiak, mérkőzés a 7. helyért:
Magyarország – Oroszország
8-9 (1-2, 2-3, 1-3, 4-1)
Magyar gólszerzők: Vámos 3, Bátori 2, Zalánki, Erdélyi, Bedő 1-1.

 

A férfi EB végeredménye:

1.Szerbia, 2. Spanyolország, 3. Horvátország, 4. Olaszország, 5. Görögország, 6. Montenegró, 7. Oroszország, 8. Magyarország, 9. Németország, 10. Hollandia, 11. Románia, 12. Franciaország, 13. Grúzia, 14. Szlovákia, 15. Törökország, 16. Málta.

 

(FOTO: waterpolo.hu)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez