A győzelem volt a lényeg

Dabrowski Norbert, Andrei Josep, és Angelosz Vlahopulosz értékelése a szerda esti BL-meccset követően.


 

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – A nagyon is fájó, Szolnok elleni bajnoki kiesésünket követően, nem számítottam jobb játékra, hiszen lelkileg ilyenkor lent van egy csapat. Éppen ezért úgy voltam vele, hogy mindegy, csak valahogyan húzzuk be a három pontot. Hogyha összességében nézzük az idei Bajnokok Ligája szereplésünket, a tizennégy meccsünk alatt annyi pontot szereztünk, hogy ebben a nehéz csoportban is másodikként tudtunk tovább lépni. Az sem volt titok, hogy a Bukarest-meccsünket a hétvégén startoló OSC elleni bronzpárbaj felkészülésére szerettük volna használni. A lényeg tehát a siker, és, hogy pozitív élménnyel mehetünk bele az előttünk álló feladatba.

Andrei Josep, a Steaua Bucuresti trénere: – Jól kezdtük a mérkőzést, de a két csapat közötti különbség kijött a végére. Az Eger játékosai magasabb játékerőt képviselnek a mieinknél, a fontos momentumokban ritkán hibáznak, gondolok itt olyanokra, mint Angelosz Vlahopulosz, vagy Hosnyánszky Norbert. Fárasztó volt az út Bukarestből, sajnos, ahogyan hazai pályán, most sem sikerült nyernünk. Gratulálok az Egernek, megállíthatatlan volt a mai napon.

Angelosz Vlahopulosz, az egriek játékosa: – Nem az a fontos, hogy kik lőtték a gólokat, hanem az, hogy megszereztük a három pontot és a csoport második helyét. Nehéz mérkőzés volt, ha hiba csúszott a védelmünkbe, azt az ellenfél mindig megbosszulta. A nehéz, álmos kezdést talán arra tudnám fogni, hogy sok meccs van már bennünk az idei szezonban, ezt érezzük is magunkon, de csinálni kell a dolgunkat tovább. Hétvégén jön hozzánk az OSC, innentől kezdve arra a meccsre koncentrálunk. Találkoztunk már velük idén, jó csapatról van szó, úgyhogy száz százalék kell ellenük ahhoz, hogy legyen esélyünk megszerezni a bajnoki bronzérmet.

ZF-Eger – Steaua Bucuresti 12-9, 2018.05.09. (FOTO: Lénárt Márton)

ZF-Eger – Steaua Bucuresti 12-9, 2018.05.09. (FOTO: Lénárt Márton)

Farczádi Balázs
(FOTO: Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez