Avramovics, Rasovics: jövőre is Eger!

Örömmel számolunk be róla, hogy újabb két jelenlegi ZF-Eger játékos döntött a közös folytatás mellett.


 

Néhány héttel ezelőtt már hírt adtunk arról, hogy a ZF-Eger férfi csapatának idei keretéből többen is biztosan maradnak a klubnál. A korábbi közleményünk szerint, Angelosz Vlahopulosz, Decker Ádám és Hosnyánszky Norbert meghosszabbította szerződését, az egri nevelésű Valics Bence pedig hazatér az Egyesült Államokból, míg vezetőedződként továbbra is Dabrowski Norbert irányít a partról.

Mint azt több fórumon is olvashattuk, a magyar mezőnyben a szokásosnál is hamarabb indult el a jövő évi keretek kialakítása, ezért természetesen a sárga-kék egyletnél is hamarabb jönnek a bejelentések ezen a téren.

Örömmel számolhatunk be róla, hogy az idei csapat tagjai közül újabb két játékos mondott igent a közös munkára, így a két szerb kiválóság, Marko Avramovics, illetve Sztrahinja Rasovics is tagja lesz a 2018/2019-es szezonban érdekelt alakulatban.

Előbbi játékossal kapcsolatosan továbbra is meg kell jegyezni, szerb nemzetisége alapján sem számít idegenlégiósnak, hiszen a hazája válogatottjával korábban világbajnoki címet szerző pólós magyar papírokkal is rendelkezik, ráadásul már nem szerepel Szerbia nemzeti csapatában.

A következő szezontól érvényes légiós szabály (amelynek értelmében minden gárdában csak három külföldi játékos ugorhat medencébe) alapján tehát jelenleg két személy érintett a jövő évi keret tagjai közül. Mindezek szerint ebben a csoportban még egy hely „kiadó” a társaságnál.

A két „új név” bejelentése mellett, természetesen tovább zajlanak az egyeztetések más játékosokkal is, tehát a közeljövőben újabb hírek várhatóak a jövő évi keretet illetően.

 

(FOTO: Lénárt Márton, archív)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez