Fradi-öröm a vízicsatában

Végig fordulatos rangadót játszott egymás ellen a ZF-Eger és az FTC férfi csapata, amelynek bizonyosan lesznek még visszhangjai, de a lényeg, elveszítette veretlenségét a sárga-kék alakulat.


 

Két fordulót kellett várni arra, hogy máris csúcsrangadón vegyen részt a ZF-Eger férfi együttese, már, ami az E.ON OB I-es bajnokság középszakaszát illeti. A felsőház szombat esti összecsapásán a szezon során első alkalommal volt vendég az FTC PQS Waterpolo, tehát előzetesen elképesztő izgalmakra lehetett számítani.

A fordulót a címvéső Szolnok 11-4-es sikere indította az OSC ellen, tehát amennyiben szombat este is szeretett volna listavezető pozícióban tanyázni a sárga-kék alakulat, mindenképpen le kellett győznie fővárosi ellenfelét.

Ehhez képest a zöld-fehérek kezdtek jobban, egy Vámos Márton által szerzett akciógól jóvoltából. A második találat is a vendégektől érkezett, hiszen amíg a mieink nem tudtak eredményesek lenni egy időkérés utáni emberelőnyből, a ferencvárosiak igen.

Még mielőtt igazán komoly bajba kerültek volna a hazaiak, Hárai Balázs vágott be egy kipattanó labdát a közönség legnagyobb örömére. Ennek ellenére egy rossz bejátszás után Varga Zsolt csapata fordult le, majd a kontratámadás végén Manhercz Krisztián állította vissza a közte kettőt (1-3).

Még mindig volt fordulat a találkozó első felvonásában, hiszen előbb Sztrahinja Rasovics volt eredményes fórból, majd az utolsó támadásnál egy hatalmas verekedés tört ki az egri kapu előtt. A résztvevő Lőrincz Bálint és Nikola Jaksics kettős közül csak utóbbit állították ki végleg cserével, ami azt jelentette, hogy jól jön ki a házigazda a csetepatéból.

A második negyed is érdekes jelenetekkel indult, mivel a Fradi hozta el a labdát, és a zsűriasztal jelzése előtt érkezett vissza egy vendég játékos. A hazaiak ötméterest reklamáltak, a vége szimpla emberelőny lett, amit azonban kihagytak az egriek. Nem úgy a másik oldalon a rivális, egy kipattanó után ugyanis megint visszaállt a mínusz kettes állás.

A folytatásban szinte felrobbant örömében az uszoda, amikor először Kovács Gergő vágott be egy labdát a kapuba, majd nem sokkal később egy kettős fór végén egyenlített Sztrahinja Rasovics. Kár, hogy rögtön utána Varga Dénes ötméteresből vette vissza csapatának az előnyt. A félidő vége előtt még Hárai Balázs is hozzá tudott tenni az eredményhez, tehát ennél szorosabban nem is cserélhettek volna térfelet a csapatok.

Jól kezdődött a harmadik etap, hiszen a tavaly még a fővárosiaknál szereplő Marko Avramovics villanásával először vezetett a házigazda (6-5).  Innentől kezdve aztán megint kaotikus jelenetek következtek, hiszen előbb az FTC lőtt be egy hármas emberelőnyt (!), majd a hazai csapat hagyott ki egy kettőst.

Ennek ellenére is úgy zajlott a harmadik negyed, hogy mindig a mieink szereznek vezetést, aztán viszont válaszol a Fradi. A felvonás legvégén ugyanakkor Sztrahinja Rasovics harmadik gólja, miután az utolsó másodpercben született, már nem jöhetett komoly reakció.

ZF-Eger – FTC 10-11, 2018.03.03. (FOTO: Lénárt Márton)

ZF-Eger – FTC 10-11, 2018.03.03. (FOTO: Lénárt Márton)

Nyolc perc maradt és 9-8-ra vezetek a hazaiak, szóval iszonyatosan kemény végjátékra számíthattunk. Érezni lehetett, hogyha esetleg sikerülne elmenni két találattal, az komoly győzelmi esélyeket jelenthetne, de a plusz kettő helyett jött megint Vámos Márton, immáron negyedik alkalommal.

Kezdett nem jól alakulni a találkozó, hiszen Varga Zsolt jó érzékkel kért időt, amelyet Pohl Zoltán gólja követett. Hosszú idő után vezetett ezzel újra az FTC, de még mindig maradt idő a fordításra. Csakhogy egy meglehetősen érdekes labdavesztés után, Sedlmayer Tamás által ismét közte kettőt jegyezhettünk. Eldőlni látszott a meccs.

Az utolsó perc előtt viszont Angelosz Vlahopulosz is megszerezte első találatát, amivel legalább a döntetlenre visszajött az esély. Mégsem jött több gól, így a ZF-Eger elveszítette veretlenségét a bajnokságban. Erről a meccsről még bizonyosan sokat fognak beszélni…


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

E.ON OB I., férfiak, középszakasz, felsőház, 2. forduló
ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo
10-11 (2-3, 3-2, 4-3, 1-3)
Eger, Bitskey-uszoda, 1200 néző.
V.: Mucskai P., Csanádi Zs.
ZF-EGER: B. Mitrovics – Rasovics 3, Decker Á., Kovács Gergő 1, Vlahopulosz 1, Hárai 2, Hosnyánszky 1. Cs.: Angyal, Avramovics 2, Lőrincz B., Csucskovics, Bedő. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
FTC: Vogel Soma – Vámos 4, Jaksics, Varga Dénes 3, Sedlmayer 1, Nikics, S. Mitrovics. Cs.: Madaras, Manhercz K. 1, Szirányi, Pohl Z. 1, Jansik Sz., Német T. Edző: Varga Zsolt.
Gól – emberelőnyből: 10/3. ill. 7/2.
Kettős emberelőnyből: 3/2. ill. –
Hármas emberelőnyből: – ill. 1/1.
Ötméteresből: – ill. 1/1.
Kipontozódott: Német T. a 24., Angyal a 27.. Pohl Z. és S. Mitrovics a 31. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Jaksics a 8., Jansik Sz. a 11. percben.
Piros lap: Petrovai a 16. percben.
Az eredmény alakulása: 0-1, 1-1, 1-3, 2-4, 4-4, 4-5, 6-5, 7-6, 8-7, 8-9, 9-11, 10-11.

 

A felsőház 2. fordulójának további eredményei:

Szolnoki Dózsa VSC – A-Híd OSC-Újbuda 11-4
Debreceni VSE – PannErgy Miskolci VLC 10-21
Racionet Honvéd – MKB-Euroleasing BVSC-Zugló 10-9

 

(FOTO: Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez