Irány Szeged…!

A férfi OB-I. soron következő bajnoki fordulójában az utazás a legnagyobb ellenfél.


EON OB-I., férfiak, B-csoport, 12. forduló.

Contitech Szeged – ZF-Eger

Szegedi Sportuszoda, január 31., szerda, 18:30 óra.

V.: Petik András, Bene Péter

 

Azt nem merném állítani, hogy felrobban az örömtől az egri Bitskey Aladár Uszoda öltözője, amikor a szegedi soron következő bajnoki mérkőzésről esik szó. A legnagyobb kihívást ugyanis a több órás fárasztó, mondhatnánk nyűgös utazás jelenti a csapat számára. Amolyan nem szeretem, de kötelező program,  ez a szerdai “kirándulás”. Mert hol vannak már azok az idők, amikor már jó előre beírtuk a naptárba, hogy mikor következik a Szeged elleni összecsapás. Amikor még lázas készülődéssel járt. Amikor aprólékosan kidolgozott taktikával kelt útra a csapat. Amikor bajnoki érmekről döntött egy, egy ottani szereplés és éppen ezért autókaravánok, valamint tömött szurkolói busz indult a csongrádi megyeszékhelyre. Útközben azon szurkolva, hogy beférjünk a medencét borító sátortető alá.

Tény és való, hogy élt már meg szebb napokat az OB-I-es bajnokságok történetében, a szegedi vízilabda. Ezúttal azonban jó, hogy ha egy edzőmérkőzés lesz ez a szerda esti, igaz, ahhoz meg messze van a helyszín. Mindenesetre szurkolunk a szegedi vízilabda feltámadásának, mert egy jó Szeged mindig üde színfoltja volt a bajnokságnak.

Mivel azonban nem tisztünk a szegediek problémáival foglalkozni, nézzük, hogy mi újság csapatunk háza táján. Mint azt Dabrowski Norberttől megtudtuk, Angyal Dani kisebb betegséggel küzd, hétfőn még láza is volt, így ő biztosan kihagyja ezt a mérkőzést. Eldőlt már az is, hogy Braniszlav Mitrovics is felmentést kap szerda estére. Lesz azonban még egy hiányzója az egri csapatnak. Azt azonban, hogy ki lesz ő, csak közvetlenül az elutazás előtt dönti el a vezetőedző. Utazik viszont az ifjúsági korú Tóta, Magyar, Kürti hármas, akiknek jó lehetőséget jelenthet ez a forduló az OB-I.-es tapasztalatszerzésre. Bár abban Dabrowski Norbert is egyetértett, hogy edzőmérkőzés jellege lesz a találkozónak, viszont arra felhívta a figyelmet, hogy nagy hiba lenne leengedni, elveszíteni az elmúlt mérkőzések lendületét. Túl azon, hogy tisztelni kell az ellenfelet, szombaton, Miskolcon,  már rangadó vár a fiúkra. Leginkább az arra történő felkészülésre próbálják felhasználni ezt az estét és mindenkitől maximális hozzáállást vár el.

Szurkolóink pedig természetesen kommunikációs csatornáinkon tájékozódhatnak a szokott módon, a mérkőzés kimeneteléről, az ottani történésekről.


A 12. forduló további párosítása:

A- csoport:

2018. január 31. szerda

18:00.:  Szolnoki Dózsa – Vasas Plaket

20:00.:  FTC PQS Waterpolo – BVSC-Zugló

20:15  Debrecen – UVSE

19:30.:  Kaposvári VK – AVUS Szombathely

 

B-csoport:

19:30.:  A-Híd OSC-Újbuda – Miskolc VLC

19:00.:  Racionet Honvéd – MetalCom Szentes

19:00.:  PVSK-Mecsek Füszért – Tatabánya

 

(Fotó: Lénárt Márton, archív)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez