Bevettük a BL-győztes otthonát!

Fordulatos meccsen, a végletekig kiélezett küzdelemben szerzett hihetetlenül fontos három pontot a Szolnok otthonába szereplő ZF-Eger férfi együttese.


 

Nem telt meg szerda este a tiszaligeti Vízilabda Aréna, holott a Bajnokok Ligája tavalyi elődöntője ismétlődött meg a Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger párharccal. Az ok nem más, minthogy a szomszédos kosárlabda csarnokban is rendeztek egy nemzetközi kupameccset, amelyen a szintén népszerű Szolnoki Olaj lépett parkettre.

Ha már szurkolók, tudósításunk elején mindenképp megemlítenénk, hogy ezúttal is hangosak voltak a sárga-kék drukkerek, akik a szokott helyen foglaltak helyet, a találkozó kezdését illetően, a hazai kapu mögött. És, ha már hazai kapu, betegség miatt nem Nagy Viktor, hanem Kardos Gergely kezdett a házigazda portájában. A mieinknél mindenki egészségesen várhatta az összecsapást, így indult a szezon második Eger-Szolnok csörtéje.

Illetve egy Bátori Bence-góllal. Az első negyedben felváltva estek a találatok, a sorminta alapján úgy, hogy a házigazda vezetést szerez, aztán jön az egyenlítés. Egészen a tízedik percig így is ment minden, ekkor azonban a 3-3-as állást Uros Csucskovics módosította egy nagy átlövéssel, ami a kapufa segítségével jutott túl a képzeletbeli gólvonalon.

Előny itt, két támadáson belül aztán két szintén korábbi egri játékos, a hevesi megyeszékhelyen nevelkedett Zalánki Gergő, majd Bátori Bence fordította meg ismételten az eredményt. A két találat között négyszer indult újra a vendégek támadóideje, sajnos azonban nem sikerült újból megtalálni a labda útját a hálóba.

Aaron Youngernek bezzeg megint nem kellett sok. Megint, ugyanis az első negyedben is lőtt egy olyan akciógólt, mint a másodikban, ami pedig már azt jelentette, hogy először vezet valamelyik csapat kettővel (6-4). Kezdett rosszul alakulni a mérkőzés, a félidőig ugyanis több emberelőnyt is elpackáztak az egriek, és nem igen engedett a Szolnok plusz kettes előnyéből.

Féltvánál mégis mínusz egynél fordulhattak a sárga-kékek, köszönhetően egy Lőrinc Bálint által elengedett bombának. Az első két játékrész alapján egyébként kiválóan tartotta magát a ZF-Eger, viszont a hét kapott gól egy félidő alatt, elég soknak tűnt. Az aggodalmaink pedig már csak emiatt is megfogalmazódhattak, hiszen tudjuk jól, olyan rangadót ritkán nyernek az egriek, amikor nagyon sok gól esik.

Remekül kezdődött a harmadik felvonás, Angyal Dániel révén legalábbis ismét döntetlennél tartottunk. Lehetett volna még ennél is jobb az állás, de sorra maradtak kihasználatlanul a vendég lehetőségek, így aztán, amikor Zalánki Gergő újból kapáslövésre szánta rá magát, megint a házigazda vette át a vezetést.

A záró felvonásban ismételten a mieink startoltak jobban, ezúttal Sztrahinja Rasovics volt jókor jó helyen. És ha egy üzlet beindul! Kicsivel több, mint öt perccel a vége előtt ismét az egriek szerb fiatalja vállalkozott jó messziről, és akkora gólt tapasztott a bal felső sarokba, hogy Cseh Sándor nem tehetett mást, rögtön időt kért, és becserélte a kispadról Nagy Viktort (8-9).

Ismét beindultak a találatok, és kétszer is egyenlíteni tudott a Szolnok, de már nem sok idő maradt hátra. Továbbra is teljesen nyílt maradt összecsapás, nem lehetett megjósolni, mi lesz a vége. Két perc maradt, és még mindig 10-10-nél jártunk. Érezni lehetett, hogy akár egyetlen találat eldöntheti a három pont sorsát.

Dabrowski Norbert egy kivédekezett emberhátrányt követően, ki is kérte idejét, hiszen három támadóidő maradt hátra, amiből kettőben a tanítványok vezethettek akciót. Egy gól egy pontra már biztosan jó lett volna tehát, de Angyal Dániel egy sakk-matt figura végén bevitte a végső tust, amire már nem volt válasza a Szolnoknak. A ZF-Eger ezzel legyőzte a BL címvédőjét és újból tapad az élbolyra!

Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger 10-11, 2018.01.24. (FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)

Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger 10-11, 2018.01.24. (FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)

Mestermérleg:

Cseh Sándor: – Nagyon küzdöttek a játékosok, de rengeteg taktikai hibát követtek el. Végig úgy állt a mérkőzés, hogy akár meg is nyerhetjük, ám ha megnyertük volna, sem biztos, hogy jobban megérdemeltük volna, mint az Eger. Így, hogy az egriek győztek, elismerésem nekik, mert joggal sikerült nekik.

Dabrowski Norbert: – Úgy érzem, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet, mert sokat dolgoztunk érte. Kellett hozzá, hogy ma olyan napot fogott ki a Szolnok, amikor meg lehetett fogni, de mindent meg tudtunk tenni, amit elterveztünk, és az évkönyvekben ez marad benne. Remélem, hogy vérszemet kapunk ezzel, mert nagyon sokat jelentene, hogyha hazai pályán is nyerni tudnánk, de most mégis, jelenleg a hétvégi, Honvéd-meccsre tekintek. Az egész Egri Vízilabda Klub és a szurkolóink is megérdemlik ezt a sikert, nekik ajánlom a szolnoki győzelmünket, hiszen rég vártunk már erre.


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Bajnokok Ligája, férfiak, B-csoport, 7. forduló
Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger
10-11 (3-3, 4-3, 1-1, 2-4)
Szolnok, Vízilabda Aréna, 700 néző.
V.: Sztavridisz (görög), Naumov (orosz).
LEN-Delegátus: Lonzi (olasz).
SZOLNOK: Kardos – Zalánki 3, Prlainovics 1, Bátori 2, Gocics, Mezei, Jansik D. Cs.: Nagy V. – Younger 3, Csuk 1, Kis G., Alekszics. Edző: Cseh Sándor.
ZF-EGER: Mitrovics – Lőrincz B. 1, Csucskovics 1, Rasovics 3, Vlahopulosz, Hárai 1, Hosnyánszky 2. Cs.: Angyal 3, Avramovics, Kovács Gergő, Bedő, Decker Á. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
Gól – emberelőnyből: 10/4. ill. 11/5.
Ötméteresből: 1/1. ill. –
Kipontozódott: Decker Á. a 26., Csucskovics a 30., Alekszics a 32. percben.
Az eredmény alakulása: 1-0, 2-1, 3-2, 3-4, 6-4, 7-5, 7-7, 8-7, 8-9, 9-10, 10-11.

 

A 7. forduló további eredményei:

A-csoport:
Olympiakosz Pireusz – VK Jug Dubrovnik 8-6
A-Híd OSC-Újbuda – Dinamo Moscow 5-10
AN Brescia – VK Partizan Beograd 13-9
CNA Barceloneta – Waspo Hannover

B-csoport:
CN Sabadell – Jadran Herceg Novi 8-10
Spandau 04 Berlin – Pro Recco 9-10
AZC Alphen – Steaua Bucuresti 4-15

 

(FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez