Az edzők magányára…

Nem volt túl vidám, s különösen beszélgetős hangulatban sem Dabrowski Norbert péntek délután. Belejátszott ebbe, a fáradtság is, hiszen kétszer tizenkét óra alatt tették meg az utat Montenegró és Eger között. No, meg persze, a pontvesztés sem dobta fel. Aztán kifakadt.  -Majd szólj – mondta, dühösen becsapva az öltözőszekrénye ajtaját -, hogy ha egyszer nekünk megfújják a hazai pályát. Aztán elmesélte, hogy pont akkor kért időt, amikor az orosz bíró kiállította a hazaiak centerét. Már ökölbe szorított keze jelezte, hogy a tízes sapkában játszó kiáll, de mivel közben észlelte az időkérést, inkább azt fújta be, előbbi szándékát azonnal “elfelejtette”. Mint mondta, sorolhatna még jó egynehány dolgot, ami befolyásolta az eredményt, azt, hogy ennyire kevés gól esett, de persze nem mentette fel a gólfelelőseinket sem. Mondván: ez a Bajnokok Ligája, itt már nem lehet mindig a következő lehetőségre várni, az adódó helyzetekkel élni kell.

Edzésről jött és sietett a közös ebédre, ami után már indult is a társaság Budapestre, hogy még aznap, tehát péntek este, a Benu Magyar Kupa négyes döntőjének helyszínén edzhessenek egyet, az OSC elleni ütközet előtt. Így aztán nem nehéz kiszámolni, hogy ezen a héten, többet volt a csapat úton, vízen, levegőben, mint a saját otthonában. Ilyen a profi élet! Nincs is ezzel semmi különös probléma. Ha ez a versenynaptár, akkor akár egyetértünk vele, akár nem, ehhez kell alkalmazkodni.

Gondoltam, feldobom egy kicsit. Mondtam neki, hogy legközelebb kupagyőztesként jönnek vissza Egerbe.

-Hát ha bejutunk a döntőbe, akkor igaz lehet – vágta rá. Majd így folytatta: – Utazott itt, a Fradin kívül mindenki, még ha nem is annyit mint mi, tehát megjósolhatatlan, hogy mi lesz szombaton.

-Nyerünk! – mondtam neki határozottan -, s azt is érzem, hogy Eger – Szolnok döntő lesz!

-Mindegy, hogy ki lesz az ellenfél a döntőben – válaszolta, egy kicsit már megenyhülten -, ha bejutunk, akkor én is úgy érzem, hogy megnyerjük a kupát! Egy biztos: szombaton roppant nehéz lesz! Nekünk is, meg az OSC-nek is. Egy gól fog dönteni! Erre spanolom a  társaságot, hogy az a mi gólunk legyen. Hiába, hogy keveset lőttünk a Jadrannak, ehhez azért az is hozzátartozik, hogy ez a fiatal csapat roppant erős. Úgy védekeztek ezek a tizennyolc, húsz éves srácok, hogy az bámulatos volt. Most az ebédnél is elmondom a fiúknak, hogy ezen most már lépjünk túl! Koncentráljunk az OSC-re! Mert azaz eggyel több gól a mi nevünk mellett kell, hogy szerepeljen szombat este. Aztán jöhet a döntő!

-Meg a kupagyőzelem! – teszem gyorsan hozzá. Hiszen már elég régen nyertünk valamit. Telt ház lesz az egrieknek kijelölt szektorban, mert mindenki hiszi és bízik a sikerben. Sőt a vasárnapi jegyigénylések is megugrottak péntek délután, mert egy kupagyőzelmet a helyszínen kell ünnepelni.

-Te is úgy érzed, hogy nyerünk? – kérdezi, majd nem vár választ, már nem dühösen, hanem inkább harci tűztől égve csapja be a szokottnál is nagyobb slunggal irodája ajtaját. Aztán elindul a közös ebédre. El tudom képzelni, mi minden hangozhatott el ott… Futok utána, még mondanék neki valamit, de aztán hagyom, mert tudom, magányra vágyik. Legalább addig, amíg átér az étterembe. Az edzők magányára…

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez