MK-negyeddöntő a Tatabánya-meccs jegyében

 

Az esélyeket figyelembe véve, a ZF-Eger női csapatának mestere a jövő hétközi bajnoki felkészülésének tekinti az UVSE elleni kétnapos csatát.


 

BENU MAGYAR KUPA, NŐK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

ZF-EGER – UVSE

EGER, BITSKEY-USZODA, NOVEMBER 11., SZOMBAT, 17.00.

V.: BENE PÉTER, HOMONNAI DÁNIEL.

A MÉRKŐZÉST MINDENKI INGYENESEN MEGTEKINTHETI!

 

Lehetett volna kegyesebb is egy bizonyos Fortuna, aki legalábbis egyáltalán nem mondhatni, hogy a ZF-Eger női csapatának kezét fogta akkor, amikor a Benu Magyar Kupa selejtezőjét követően, a negyeddöntős párosokat alakították ki.

Azóta már beszámoltunk róla, hogy a Final Fourba jutásról döntő párosmecs a lehető legnehezebb riválist sodorta a mieink útjába, hiszen a címvédő UVSE ellen elég komoly csodaszámba menne az egri továbbjutás. A honi mezőny bármely tagjának is nehéz feladatot jelent akár csak egyetlen mérkőzésen megszorítani a lila-sárgákat, nemhogy egy két találkozóból álló párharcban.

Éppen ezért a tisztes helytállás lehet elsődlegesen a hevesiek célja, illetve az, hogy a lányok bebizonyítsák, az október közepi 24-5-ös vereség óta is fejlődtek. – Nem fogok zsákbamacskát árulni azzal, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ezért inkább már arra fogjuk felhasználni a hétvégét, hogy méltóképpen felkészüljünk a jövő szerdai, tatabányai meccsünkre – fogalmazott honlapunknak az egriek vezetőedzője, Biros Péter.

– Megint csak azt tudom elmondani, mint a közös bajnokinkat megelőzően, nem lehet összehasonlítani a két együttes játékerejét. Nem nagyon létezik olyan mutató, amiben ne lenne jobb az UVSE, ezért csakis azt tűzhetem ki célként a lányok elé, hogy próbálják meg a saját játékunkat játszani. Mondhatnék még közhelyeket, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, de én inkább reálisan nézem a dolgokat, nem mondom, hogy tovább fogunk jutni. Ettől függetlenül szeretnénk két jó meccset játszani, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire tudunk közel kerülni ellenfelünkhöz.

Biros Pétertől azt is megkérdeztük, hogy az elmúlt két bajnoki találkozót betegség miatt kihagyó Ráski Lilla visszatérhet-e a fővárosiak ellen, és megnyugtató választ kaptunk, mert az egriek balkezes kiválósága már ott lesz a medencében. Nagy valószínűség szerint, azonban Tóth Csenge nem játszik.

A szerdai, BVSC-meccsen történt egy balszerencsés mozdulat a nyáron érkező junior válogatott pólóssal, akinek a könyöke tekeredett meg egy kicsit, ezért biztos, ami biztos, nem húz sapkát a hétvégén.


 

A negyeddöntő 1. mérkőzéseinek további párosításai:

2017. November 11., szombat
16.00.: Hungerit Szentes – FTC
16.00.: Racionet Honvéd – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics
19.00.: BVSC-Zugló Diapolo – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash

 

(FOTO: Lénárt Márton, archív) 

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez