Az esélytelen nyugalmával

Zuglói kirándulás vár a ZF-Eger női csapatára az OB I-es bajnokság hatodik fordulójának szerda esti mérkőzésén.


 

OB I., NŐK, 6. FORDULÓ

BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO (2.) – ZF-EGER (4.)

BUDAPEST, SZŐNYI ÚT, NOVEMBER 8., SZERDA, 20.00.

V.: MUCSKAI PÉTER, ZELKI SOMA.

 

Egymás után két bajnoki győzelemmel a tarsolyában, szerda este Budapestre látogat az OB I-es pontvadászatban szereplő ZF-Eger női együttese a hatodik, hétközi fordulóban, ahol ugyanakkor az esélytelen nyugalmával ugorhat medencébe.

Habár nem feltartott kézzel utaznak a lányok a Szőnyi útra, a BVSC ellen valóban csodaszámba menne bármilyen jellegű pontszerzés. A két csapat idei egyetlen egymás elleni mérkőzésén ez már meg is mutatkozott, a szentesi Magyar Kupa-selejtezőben ugyanis a Petrovics-tanítványok bizonyultak jobbnak, méghozzá 14-7 arányban.

Ezúttal talán még nehezebb feladata lesz Biros Péter alakulatának, hiszen nem semleges helyszínen, hanem a zuglóiak főhadiszállásán rendezik az ütközetet, ráadásul az egyik egri alapember, a balkezes Ráski Lilla játéka is erősen kérdéses.

Mindezzel együtt természetesen mindent megtesznek majd a lányok, hogy a legutóbbinál szorosabb eredményt érjenek el a fővárosban. A találkozót egyébiránt este nyolc órától kezdik, ezért azok a Budapesten tartózkodó szurkolók, akik a helyszínen bíztatnák a csapatot, papíron még a 18.30-tól kezdődő ZF-Eger – Pro Recco Bajnokok Ligája-meccset is meg tudják nézni az M4 Sport élő közvetítésének hála.


 

A 6. forduló további párosításai:

2017. November 8., szerda
17.00.: UVSE Margitsziget – FTC
17.15.: Tatabánya – Hungerit Szentes
18.45.: UVSE – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash
19.00.: Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – Racionet Honvéd

 

(FOTO: Nemes Róbert, archív)

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez