Bukaresti BL-reakciók

Dabrowski Norbert, Andrei Iosep, Marko Avramovics, és Hosnyánszky Norbert is megosztotta velünk gondolatait a szerda esti Steaua Bucuresti – ZF-Eger BL-meccsről.


 

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Már a Honvéd ellen is jól ment a védekezés, és szerencsére itt, Bukarestre is sikerült átmentenünk ezt a formánkat. A helyzetkihasználással azonban kicsit hadilábon álltunk, de ennek a találkozónak nem is elsősorban az volt a célja, hogy gólszépségversenyt rendezzünk. Három pontért jöttünk, és három ponttal távozunk, ez a legfontosabb az első Bajnokok Ligája-mérkőzés után.

Andrei Iosep, a Steaua Bucuresti mestere: – Fizikálisan egy nagyon nehéz, és fárasztó mérkőzésen vagyunk túl, de a csapatom mindent megtett, ami tőle telt. Vártuk már, hogy egy európai top gárdával játszhassunk, és azt gondolom, ki is jött az a különbség, hogy az Eger miért tartozik a legjobbak közé. Voltak érdekes és tapasztalatban gazdag momentumok a találkozón, amelyekből tanulnunk kell. Ezen a napon sok szempontból jobb volt nálunk ellenfelünk, de dolgozunk tovább, hogy egy napon mi is elérjünk erre a szintre.

Marko Avramovics, a sárga-kékek játékosa: – Gratulálok az egész csapatnak a győzelemhez, mert ez volt a szezon első nagyon fontos és igazán nehéz mérkőzése. Nagyon jó hangulat uralkodott végig az uszodában, ezért is örülök, hogy nyertünk. Jól működött a védekezésünk, mindezt mutatja is, hogy mindössze három gólt kaptunk. Támadásban próbáltunk türelmesen játszani, és ugyan a helyzetkihasználáson lesz még mit dolgoznunk, ez most belefért, lényeg a három pont. Megvan az első sikerünk az idei BL-ben, és most készülhetünk tovább a Pro Recco elleni fellépésre. Azt várom magunktól, hogy lépcsőről lépcsőre egyre jobban teljesítsünk.

Hosnyánszky Norbert, a meccs legeredményesebb pólósa: – Kicsit tartottam az összecsapástól, mert nem tudtam, hogy milyen körülmények várnak minket Bukarestben, plusz igazából ez volt az első igazán komoly meccsünk. A védekezésünk remekül funkcionált, és fizikálisan is jobban bírtuk a harmadik negyedtől, végül pedig kijött a különbség a két együttes között. Megmondom őszintén, nekem nagyon tetszett a körítés, az egész hangulat. Kulturáltak voltak a román szurkolók, zászlókkal énekeltek végig, és bár olyan igazán sokan nem voltak, mégis nagyon jó atmoszférát csináltak. Nekem nagyon tetszett, és fel is dobott, jobb volt így játszani.

 

(FOTO: Fenyves Balázs, a helyszínről)

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez