Értékelések a Dunaúrváros elleni mérkőzés után

Biros Péter, az egriek vezetőedzője: Gratulálok a Dunaújvárosnak a győzelemhez! Igazából elégedett vagyok, meg nem is. Úgy gondolom, a játék képe alapján fejlődik a csapat, viszont a sok eladott labda miatt elégedetlen vagyok. Ha ezeket a hibákat ki tudjuk javítani közelebb kerülhetünk az élcsapatokhoz. Büszke vagyok a lányokra, ahogy hozzáálltak ehhez a mérkőzéshez. Két negyedig nagyjából tudtuk tartani a Újvárost, de később sajnos kijött a két csapat közti különbség.

Mihók Attila, a DUE – Maarsk Graphics vezetőedzője: – Jó mérkőzést játszottunk, erre is készültünk. Tudtuk, hogy az Eger összeszedetten fog ellenünk védekezni, hogy megnehezítse a dolgunkat. Úgy gondolom ez sikerült is. A bajnokság ezen szakaszában egy merész védekezési formát gyakorlunk, ezen a mérkőzésen is arra törekedtünk, hogy ezekből tapasztalatot szerezzünk. Ma négy negyeden keresztül gyakoroltuk ezt a védekezést, az elvárásokat sikerült teljesíteni, de sok olyan hibát ejtettünk, melyek súlyosan megbosszulták magukat.

Vályi Fanni, az dunaújvárosiak játékosa: – Jó mérkőzést játszottunk, tudtuk gyakorolni a korábban említett védekezést, fontos tapasztalatokat szereztünk. Minél többet tudjuk ezeket gyakorolni, annál jobban fog menni a játék.

Horváth Anna, az egriek kapusa: – Sajnálom, hogy ennyi gólt kaptunk a végére. Egyet értek azzal, amit Peti mondott, hogy sok volt az eladott labda, a figyelmetlenség és a sebesség-beli különbség is kijött, illetve sok lefordulás gólt kaptunk. De mindenképp pozitív volt az első két negyedben mutatott játékunk, úgy gondolom, hogy meccsről-meccsre fejlődünk és remélem, hogy hasonló jó játékkal tudunk vízbe ugrani a következő mérkőzések során is.

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez