Szerda esti értékelések

A ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért két mesterén túl egy-egy játékos mondta el véleményét.


 

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Szeretnék gratulálni a Pécsnek, és ha a Tatabánya-meccs után gratuláltam Jászberényi Gábornak, akkor most Chilkó Marcival szemben is szeretném megtenni mindezt, mert, ha a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón egy volt egri játékos ül itt mellettünk, akkor az azt jelenti, hogy jó teljesítményt nyújtott. Azt hiszem, nem lehet mindent arra fogni, hogy kemény heteken vagyunk túl, mert bár dolgozunk valóban, de a pécsiek meg hat órát utaztak. Győztes meccs után vagyunk, és ezért nem is kell többet mondanom.

Lukács Gergely, a PVSK trénere: – Azt gondolom, hogy nem játszottunk rosszul, kellően agresszívan álltunk hozzá a meccshez. Próbáltuk saját magunknak is bebizonyítani a Magyar Kupa után, hogy jobban is tudunk játszani. Jól is kezdtünk, de a második negyedtől az Eger megmutatta, hogy miért favorit, és nem csak ezen a meccsen, hiszen akár a bajnokságban is szép eredményt tudnak elérni. Ettől függetlenül sem lehetek elégedetlen a játékosaimmal az eddigiek alapján.

Kovács Gergő, az egriek pólósa: – Belülről úgy gondoltam, hogy az előző heti edzéseknek meglett a gyümölcse, mert én most kezdem azt érezni, főleg magamon, hogy visszarázódtam a mederbe. Feltűnő is volt a mérkőzésen, ami tavaly szinte egyáltalán nem, hogy nagyon sok lefordulás gólt lőttünk. Én ebben látom leginkább a már említett munka gyümölcsét. Ezt szeretnénk továbbvinni, és a jövőben is hasonló játékstílusban szerepelni.

Chilkó Márton, a pécsiek játékosa: – Nehéz volt. Az első negyedet ugyan úgy hoztuk le, ahogyan terveztük, de aztán az Eger akaratát érvényesítve megmutatta, mit tud. Nekünk ebben kell még fejlődnünk, hogy ne legyenek ilyen második negyedeink.

 

(FOTO: Lénárt Márton)

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez