“Szurkolói klubtag vagyok…”

Mint egy nagy család! Úgy ünnepelték, még a Tatabánya elleni mérkőzést megelőző napon az Egri Vízilabda Klub és a szurkolói klubtagok az új szezon kezdetét. Már majdhogy nem kicsinek bizonyult a Bitskey Aladár Uszoda Klubterme. Szép számban jöttek össze ugyanis azok az egri vízilabda barátok, akik erre a szezonra is megváltották szurkolói klubtagsági kártyájukat.

Bárány Attila klubelnök nagy tisztelettel beszélt arról, hogy milyen sokat jelentenek. Ők azok, akik nemcsak szeretik a sportágat, a klubot, a csapatot, hanem áldozatokat is hoznak érte. Ugyanakkor a klubtagság számtalan előnnyel is jár. Valódi családtagok, mondhatnánk: bennfentesek, akik első kézből, a legilletékesebbektől kapnak információt, mindig a megszokott helyükről szurkolhatnak a lelátón, akik rendszeresen találkozhatnak a játékosokkal, kedvezményesen utazhatnak a csapat idegenbeli mérkőzéseire.

Aztán minden hazai mérkőzés előtt, mint az egy családi ünnepen szokás, összejönnek, beszélgetnek, egyeztetnek, esélyeket latolgatnak, vitatkoznak, egyetértenek, majd koccintanak rá, s a csapatok bemutatásánál, már a dobokkal adják a ritmust. Többségükben ők azok, akik az idegenbeli mérkőzéseken, a vendéglátók irigykedése közepette tudatják: “Itt van az Eger! Halljátok, itt van az Eger!

Dabrowski Norbert, csapatunk vezetőedzője azt emelte ki, hogy ez az a társaság, aki akkor is megtapsolja a játékosokat, ha netán veszítenek a kedvencek. Minden egyes alkalommal árad felőlük a szeretet, amit nagyon nagyra értékelnek valamennyien. Majd tájékoztatta őket arról, hogy hogyan illeszkednek a csapatba az újonnan igazoltak, mennyire lesz más a játék az ő érkezésükkel, milyen edzésmunkát végeznek, hol tartanak. Beszélt arról is, hogy szeretnének előre lépni, valamennyi egri vízilabda rajongónak örömet szerezni. Ezek után pedig meghívta a társaságot, hogy tekintsék meg edzésüket, akár lent a medence térből, akár a szokott helyükről a lelátóról.

Ám előtte még volt egy kedves meglepetés! Bárány Attila és Dabrowski Norbert adta át a klub ajándékát, a névre szóló, “Szurkolói Klubtag vagyok” feliratú pólót, hátán a klubtagsági igazolvány számával. Bárány Attila azzal búcsúzott, hogy viseljék olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel készítették,  s adják. Már ebben az új pólóban készült közös fotó, a klubtagokról, majd közösen a játékosokkal.

Nem csodálkoztunk rajta, amikor az első hazai mérkőzést megelőző utolsó edzés közben arról szólt a diskurzus, hogy milyen jó is ide tartozni! Mert ez valóban olyan, mint egy nagy család!

/Fotó: Lénárt Márton/

 

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez