Ötödik, és második hely Taipeiből

A férfi válogatottnak nem sikerült a négy közé jutás, a nők viszont döntőt játszhattak az Univerziádén.


 

Vízilabdás szempontból felemásra sikeredett a taipei Univerziádé a magyar válogatottak számára, hiszen két csapatunk közül „csak” egynek jött össze az éremszerzés.

Előzetesen talán mindenki a férfi gárdát tartotta esélyesebbnek a jó eredmény elérése érdekében, hiszen a legutóbbi két nyári játékot egyaránt a mieink nyerték. Kétszeres címvédőként kellett volna tehát triplázniuk a piros-fehér-zöldeknek, akiknél három ZF-Eger pólós, Angyal Dániel, Kovács Gergő, és Lőrincz Bálint is ott volt a keretben.

A csoportmérkőzések során mindössze egyetlen vereséget szenvedtek a fiúk, a Szerbiával szemben elszenvedett négygólos kudarc ráadásul – mint később kiderült – komoly jelentőséggel bírt. A csoport második helye miatt a negyeddöntőben ismét a szerbek következtek, és ismét a szerbek is nyertek.

A továbbiakban így aztán az 5-8. hely megszerzése jelenthetett kihívást a legénység számára, de a csapat remek hozzáállásáról tett tanúbizottságot, hogy a hátralévő két meccset egyaránt sikerült megnyerni. Mindezzel együtt a megszerzett ötödik pozíció nem igazán jelenthet sikeres szereplést.

Ezzel szemben női válogatottunk kiváló menetelésben vett részt. A hatos csoportjából kétszer ugyan kikapott, és háromszor nyert az együttes, de ezzel együtt is sikerült másodikként zárni. A folytatásban aztán a britek elleni negyeddöntő, valamint az oroszok elleni elődöntő is jól sikerült, ezzel pedig következhetett a finálé.

Itt azonban már az Egyesült Államok túl nagy falatot jelentett, a tavalyi szezonban a ZF-Eger-EKE-t erősítő Rebecca Parkes-szal felálló nemzeti csapat ezzel ezüstérmeket vehetett át.

 

(FOTO: waterpolo.hu)

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez