Kezünkben a sorsunk az olasz meccs után

Döntetlen született a csoportrangadón, ezért a pénteki utolsó mérkőzések döntenek a magyar négyes végső sorrendjéről.


 

Gólgazdagon kezdődött a Magyarország – Olaszország mérkőzés a budapesti világbajnokág férfi tornájának második játéknapján, majd, bár többször is vezettek a mieink, az utolsó negyedben mégis kétgólos hátrányba kerültek.

Ekkor úgy tűnt, komoly bajba kerültek a hazaiak, ám mégis összejött az egyenlítés, 9-9 után ugyanakkor már több találat nem született. Mindez azt jelenti, hogy a B-csoport utolsó fordulója előtt még mindig nem lehet tudni, ki végez az első helyen.

Jelen állás szerint Märcz Tamás fiai ugyanannyi ponttal, de eggyel jobb gólkülönbséggel állnak, mint a második taljánok, amennyiben pedig pénteken is így marad, akkor máris a negyeddöntőbe juthat a társaság.

Ami pedig az olasz-meccs egri szereplőit illeti, Hárai Balázs, Erdéyi Balázs és Hosnyánszky Norbert ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet (előbbi játékos egyszer eredményes is volt, illetve később egy végleg cserés kiállítás miatt idő előtt fejezte be a játékot), de természetesen Decker Ádám is sok szóhoz jutott.


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Vizes Világbajnokság, Budapest, férfi vízilabda, B-csoport, 2. forduló
Magyarország – Olaszország
9-9 (4-4, 2-1, 1-3, 2-1)
Budapest, Hajós-uszoda, 7200 néző.
V.: Naumov (orosz), Schwartz (izraeli).
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Erdélyi, Varga Dénes 3, Gór-Nagy, Hárai 1, Hosnyánszky, Vámos 3. Cs.: Mezei, Zalánki 1, Manhercz K. 1, Török B., Decker Á. Szövetségi-kapitány: Märcz Tamás.
OLASZORSZÁG: Volarevic – Renzuto 3, Di Fulvio 2, Figlioli, Bodegas 1, Nora 1, Gitto. Cs.: Tempesti – Aicardi, Presciutti 1, Fondelli, Mirarchi 1, Bertoli. Szövetségi-kapitány: Alessandro Campagna.
Gól – emberelőnyből: 10/5. ill. 14/6.
Kettős emberelőnyből: 2/1. ill. 1/0.
Ötméteresből: 1/1. ill. –
Kipontozódott: Renzuto a 23., Gór-Nagy a 28., Bertoli a 29., Török B. a 31. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Hárai és Fondelli a 15. percben.

 

A B-csoport másik mérkőzésén:

Franciaország – Ausztrália 10-11

 

A csoport állása:

1. Magyarország 4 pont (22-11), 2. Olaszország 4 (27-18), 3. Ausztrália 3, 4. Franciaország 0.

 

A 2. forduló további eredményei:

Dél-Afrika – Görögország 2-18 (Angelosz Vlahopulosz kezdőként szerepelt)
Spanyolország – Szerbia 5-11 (Braniszlav Mitrovics kezdett a kapuban, Milos Csuk csereként egy gólt szerzett)
Oroszország – Horvátország 8-10
Egyesült Államok – Japán 7-15
Kanada – Kazahsztán 9-10
Brazília – Montenegró 5-14 (Uros Csuvcskovics kezdőként két gólt lőtt)

 

(FOTO: Fehér Kálmán, archív)

Kövess minket Instagramon

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez