Dabrowski Norbert: „mindig nyerni akarok”

Mindig különleges dolog egy hosszú szezon utáni értékelés. Felkészülés, új igazolások beillesztése, Magyar Kupa, Szuperkupa, Bajnokok Ligája-selejtező, főtábla és Final Six, illetve a jó öreg magyar bajnokság. Számtalan meccs megannyi izgalommal, avagy mi és miért történt a 2016/2017-es idényben a ZF-Eger férfi csapatával. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Dabrowski Norberttel készült nagyinterjúnk során.


 

– Szándékosan hagytam néhány hetet a komplett szezon átgondolására, de most már bizonyosan leülepedtek benned a dolgok, mégis, amolyan bevezető jelleggel azzal a kérdéssel indítanék, hogy mennyire jelentett nehézséget újból kezdeni a munkát a tavaly nyáron történt személyi változások tükrében?

– Az biztos volt rögtön az elején, hogy egy építkezési fázisban vagyunk, változni fognak bizonyos dolgok – felelt kérdésünkre a ZF-Eger férfi együttesének vezetőedzője, Dabrowski Norbert. – A játékunkban nem akartam változtatni azzal, hogy új embereket építettünk be, mert úgy éreztem, a csere nem indokol teljesen más játékot. Kovács Gergő és Biros Barnabás érkezésével azt gondoltam, egy kicsit gyorsabbak leszünk, de megint meghatározta az egészet, hogy Hárai Balázs és Milos Csuk nélkül kezdtünk neki a szezonnak, ami azt jelentette, hogy újra variálni kellett. Ebből kifolyólag a szezon közben voltak olyan játékosok, nevezetesen Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert és Kovács Gergő, akik túl voltak terhelve. Az említett két sérült távollétében az új embereinket rögtön be kellett dobni a mélyvízbe, ezért nem nagyon volt lehetőségünk kísérletezni, de úgy gondolom, ezt jól megoldottuk. Csak épp az év végén éreztük meg a hátrányát, mert elfogytunk, amit pont az előbb felsorolt játékosoknál éreztem nagyon.

– Valóban nem lehetett sok lehetőség, mert hosszú idő után megint selejtezni kellett a Bajnokok Ligájában. Mennyire sikerült októberre olyan szintre érni, ami elegendő a nemzetközi viszonylatban való megmérettetéshez?

– Én úgy emlékszem vissza erre a periódusra, hogy igazából mindegy volt, ha kikapsz esetleg a Veronától, mert a lényeget az jelentette, hogy juss tovább a selejtező play-off körébe, annyira hasonló ellenfelek jöhettek ugyanis szembe.

– Na, de nem ezért kaptunk ki a Veronától hazai környezetben…

– Nem, azért kaptunk ki tőlük, mert nem arra készültünk. Ez egy olyan időszak volt, ahol játszottunk a tűzzel, mert fizikálisan már az oda-visszavágóra készültünk. Szóval a lényeg az, hogy olyan terhelésből jöttünk ki ekkor, hogy emiatt valóban kérdés volt, elbírjuk-e a terhet. De még egyszer mondom, mindegy volt az eredmény, csak az számított, hogy jussunk tovább, ez pedig megtörtént. Aztán kiderült, hogy jól sakkoztunk, mert megkaptuk a Rijekát, és kettő sima győzelemmel be is jutottunk a főtáblára.

– Nem mondhatni, hogy a meccsritmus nem lett volna sűrű már rögtön a szezon elején, de szép lassan eljutottunk a decemberig, amikor fontos BL-mérkőzések mellett egy olyan sorozat végjátéka következett, ahol címvédőként kellett vízbe ugrani. Idén a Magyar Kupa döntőjében találkoztunk először a Szolnokkal, a végét tudjuk. Amiatt, hogy nem sikerült megismételni a tavalyi eredményt, mennyire voltál csalódott?

– Ezt is összességében nézném, mert mielőtt megérkeztünk volna a négyes döntőre, szintén egy elég komoly terhelést kaptak a játékosok. Emlékezhetünk, ekkoriban a Miskolccal kis túlzással hetente játszanunk kellett, és leginkább a bajnoki mérkőzésre voltunk kihegyezve, amit meg is nyertünk nyolc góllal. A kupaelődöntőben aztán az OSC ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, viszont ott már érezni lehetett azokat a problémáinkat, amelyek a következő periódusban meg voltak a csapaton belül. A Szolnok elleni fináléban ezért már nem volt esélyünk.

– Mint ahogyan a két ünnep közötti Tippmix Szuperkupában sem. Az időpont és az összeállításunk sem volt ideális, plusz ugyebár egy olyan sorozatról beszéltünk, ami őszintén mondva, nem járt túl nagy presztízzsel. Mennyire lehetett mindezek tükrében komolyan venni azt a december 27-i meccset?

– Szerintem, szakmailag ez egy értékelhetetlen történet volt. Egy dolgot kellett látni, mégpedig, hogy jó páran ott ismerték meg Sári András és Kürti Dominik nevét. Én személy szerint nagyon bízom ebben a két fiatalban, és szakmabeliektől jöttek visszajelzések akkor, hogy milyen ügyesek ezek a gyerekek. Hazafelé a szurkolók meg is riadtak, hogyha nem sikerülnek az igazolásaink, akkor mi lesz, pláne, hogy ekkor másodjára kaptunk ki elég simán a Szolnoktól. Én erre azt mondtam, nem volt ezzel semmi baj, szakmailag ugyanis annyit lehetett látni, hogy jelen pillanatban mennyit tudok rájuk számítani.

– Igen ám, de ilyenkor jön a kérdés, hogy ez a Szuperkupa ezek szerint be lett áldozva?

– Nem beáldoztuk, egyszerűen csak nem volt más lehetőség, mert voltak hiányzóink. Az előző kérdésed arra irányult, hogy szakmailag mit tudok értékelni. Hát, csak ezt, mert nem voltunk egy pályán a Szolnokkal, ők ugyanis odajöttek egy full kerettel, mi meg fiatal játékosokkal. Ezen a szinten pedig ez rengeteget számít. Visszatérve erre a beáldozás témára, nem engedhettük meg magunknak, hogy így gondolkozzunk, mert ez egy pénzdíjas kupa volt, amivel a klubnak pénzt nyerhettünk volna. Nyilván más lett volna a helyzet, hogyha Angyal Daninak például nem szakad ki a válla, és még sorolhatnám, de abban a szituációban a két ünnep között nekem el kellett engednem Uros Csucskovicsot egy rehabilitációra, hogy ne kelljen megműteni. Ezzel viszont két bekkünk kiesett. Borisz Vapenszki az ünnepek alatt elesett a jégen, nem tudott járni sem, plusz még ott volt az a Milos Csuk is, akinek akkor vették ki a csavarokat a kezéből. De nem is ezzel foglalkozom, viszont azt azért megjegyezném, hogy nem lett volna nekem semmi bajom ezzel a Szuperkupával, hogyha előre tudom, hogy akkor van. Csak hát ez elég későn derült ki.

– Akárhogy is, a Szuperkupán látottak abból a szempontból ránk ijesztettek, hogy főleg a BL-szezon alakulása szempontjából kulcsfontossággal bíró januári, februári időszakban nagyon nehéz dolgunk lesz. Kis túlzással, hogyha itt nem sikerült volna orvosolni a problémákat, az egész szezon rámehetett volna…

– Ahogy mondod, ez volt az év legnehezebb periódusa. Addig mindent abszolváltunk és megteremtettük a lehetőségét annak, hogy eredményes lesz-e a szezonunk, vagy sem. Itt térnék vissza arra, hogy nem volt Angyal Dani, nem volt még Csucsko, és azok a játékosok, akik az év végére elfáradtak, ők itt rettentő nagyot játszottak. Vissza lehet nézni ezeket a meccseket, mert mind Erdélyi Balázs, mind Hosi gyakorlatilag három-négy gólokat lőttek, a hátukon vitték a csapatot. Hatalmas felelősség volt emiatt rajtuk, mert ők azzal a felelőséggel játszottak, hogy nem lehet hibázni. Eközben ugye játszottunk egy olyan Hannoverrel, amely döntetlent ért el Dubrovnikban, de mi mégis hozni tudtuk azokat a találkozókat, amelyek később Final Six-et értek.

– Ez okozta akkor a húzóembereknél azt a visszaesést a szezon utolsó egy hónapjában, amiért több kritika is érte az említetteket?

– Ezen sokat gondolkodtam, mert én úgy gondolom, hogyha mondjuk egy BL-elődöntő ötméteres párbajában Erdélyi Balázs meg Hosi kapufát lő, akkor azért álltak oda, mert jó játékosok, valaki pedig úgyis elrontja. Ilyen van. Olyan is, hogy van egy öt per nullás meccsed, mert rossz napot fogtál ki. Ez benne van a vízilabdában. De ez egy négy-ötmeccses periódus volt a bajnoki döntőt is beleértve, ahol úgy láttam én is, hogy kínlódnak. Egyébként mind a két játékosnak voltak egészségügyi problémái. Erdélyi Balázst például infúziózni kellett. Ez nyilván nem ment ki, a csapaton belül maradt, de az egyik újságban egy félreértelmezést is olvashattam, ahol nem pontosan azt írták le, amit mondtam. Akkor én úgy fogalmaztam, hogy nem fogom kiteregetni azokat a dolgokat, amelyek a vereség okait jelentették. Ami az öltözőben történik, az ott is marad. Én itt nem olyan problémákról beszéltem, hogy a játékosok fegyelmezetlenek, vagy megbüntettem őket. Egészen pontosan arról volt szó, hogy például Hosi vért köpött a döntő előtt és nem tudtuk, hogy miért. Balázsnak nem sokkal előtte volt ez a calicivírusa, amivel hat kilót veszített, és azért kapott infúziót, mert különben kiszáradt volna. Nem akarom ugyanakkor erre a két játékosra kihegyezni az egészet, mert mindenkinek meg volt a saját története. Amikor azonban megcsináltuk ezt a nagyon nehéz szakaszt, amivel bejutottunk a bajnoki döntőbe, amivel a második helyen értünk be a Final Six-be, akkor úgy éreztem, megmarad a ritmusunk. Nagyon feszes volt a program, ahol nem hibáztunk, viszont talán emiatt álltunk le egy kicsit, mert jött egy kisebb szünet. Visszaesett a csúcsteljesítményünk. Amikor pedig a jó ritmusból kiesve nem megy az egyik meccsen, aztán a másikon sem, akkor a játékosok elkezdenek őrlődni.

– Ha már őrlődés, az utóbbi időszakban a legtöbben az emberelőnyös játékot kritizálták, mondván, még lövésig sem jutnak el a játékosok. Miért volt ez így?

– Ez egy nagyon egyszerű dolog. Ezeknek az emberelőnyöknek a nyolcvan, vagy kilencven százalékát a Szolnok ellen játszottuk. A Szolnok letámadást játszik hátrányban. Jól csinálják, nyilván nem véletlenül nyerték meg a BL-t. Nagyon gyorsan jöttek, nagyon gyorsan támadták a lövőket. A válaszom éppen ezért is egyszerű: nem fogsz ellőni egy labdát emberfórban, hogyha rajtad van az ember. Ehhez sokkal gyorsabban kell mozogni a kapufás embereknek, sokkal gyorsabban kell megoldani a vonalon, illetve az ellenfél kockáztat egy pozíciót, ami mondjuk a legrosszabb lövési lehetőséget jelenti. És itt van az, hogyha találkozol egy ilyen védekezéssel, pláne úgy, hogyha már el van menve az önbizalom, akkor nem látod meg a helyzetet. Illetve van még egy taktikai dolog, amit lehet az én felelősségemre is írni. Ezek ellen a játékosok ellen, hogyha megnézzük, statisztikailag vagy az első passzból tudsz eredményes lenni, vagy a legvégén, amikor a folyamatos letámadás miatt a végére szétesnek, elfáradnak. Nálunk az utóbbi megoldásból láthattunk sokat, ezért tűnt ötlettelennek az emberelőnyünk. Az Egernek egyébként van egy kiforrott játékstílusa, amin nem változtattunk. Ezzel a játékkal jutottunk el idáig, és ezzel a játékkal voltunk eredményesek. Mindig arról volt szó, hogy nem játszunk igazán jól, de nyerünk. Ehhez viszont az kell, hogy mindenki száz százalékot hozzon. Hogyha egy, vagy több kulcsjátékos nem tud, csak mondjuk hetvenet hozni, akkor már van kérdés. Én ezért nem is erre vetíteném ki az egészet, amiről eddig beszéltünk, hanem arra, hogy mi az egész három év története. Tudtuk, hogy Erdélyi Balázs, Borisz Vapenszki és Milos Csuk is el fog menni, és hogyha helyettük jön három játékos, akkor az a három évvel ezelőttihez képest, amikor elkezdtük az építkezésünket, a csapat fele kicserélődik. Ez ott volt a fejekben, és mindenki úgy állt hozzá, hogy még utoljára próbáljunk meg mindent megtenni együtt, és úgy gondolom, ez okozott egyfajta görcsösséget az egészben.

– Beszéljünk egy kicsit a szezont egyértelműen meghatározó párharcról, a Szolnok elleniről. Összesen nyolc meccs, de mindössze egyetlen győzelem. Mennyire reális ez az egy per hetes mérleg?

– Azért nehéz ez a dolog, mert az a példa jut az eszembe, mint amikor Egerszegi Krisztina mindent megnyert, és ott volt mellette egy Szabó Tünde. Utóbbi sportoló is nagyon jó úszó volt, de egyszerűen ott állt előtte egy olyan csillag, aki a világon a legjobb volt. Viszont, egy országból származtak, és ahol mindketten elindultak, ott Egerszegi nyert. Valami hasonló a helyzet velünk is, mert a Final Six-en bebizonyosodott, hogy a Szolnok a világ legjobbja. Én azt gondolom, hogy a tábla sosem hazudik. Hogyha ők nyertek hetet a nyolc mérkőzésből, akkor az tényleg azért van, mert jobbak.

– A hétből melyik fáj a legjobban?

– A döntő utolsó meccse.

– Nem a BL-elődöntő?

– Az egy másik történet nekem. A Final Six-et, a BL-t nem sorolom a többi közé. Most egy szezonról és a szolnoki rivalizálásról beszélünk, ezért mondom azt, hogy a bajnoki finálé harmadik ütközete fáj a legjobban. Egészen pontosan az, hogy itt tudtak nyerni és ünnepelni, a mi uszodánkban. A bajnoki döntőt egyébként, aki ért hozzá, láthatta, hogy nem fogjuk tudni megnyerni. Én végig úgy gondoltam, hogy függetlenül a bajnokság eredményétől, egy meccsen tudunk majd egy nagyon éles mérkőzést játszani a Szolnokkal a Bajnokok Ligájában. Ahogyan mi vártuk őket a bajnoki döntőben, ők ugyanúgy vártak minket a BL elődöntőjében.

– Közel is voltunk a döntőhöz, és talán emiatt van bennünk a legnagyobb hiányérzet, mert, ahogyan te is fogalmaztál, nem tudni, mikor leszünk ilyen közel a Bajnokok Ligája fináléjához…

– Én úgy éreztem még 2-5-nél is, hogy nincs vége. Tudtam, hogy fel fogunk jönni, hogy a Szolnok sebezhető lesz azzal, hogyha döntetlen körül ott tudunk maradni. Aztán 5-6-nál kaptak egy fórt, amivel úgy gondoltam, nem lesz probléma, és a vízilabdás örök törvény szerint biztosan lett volna labdánk a döntetlenre, hogy aztán legalább az ötméteresekig eljussunk. Nekem meggyőződésem volt, és látszott a Szolnokon, hogy ideges. Érdekes szituáció volt, mert annál az emberhátránynál jól álltunk. Nem védekeztük el, nem estünk szét, de jött Prlainovics és egy az egyben megverte a blokkot meg a kapust, amivel gyakorlatilag elment a hajó. Sokkoló hatással bírt ez számomra, mert meggyőződésem volt, hogy nem fogunk gólt kapni belőle.

– Azt mondtad, egy korszaknak idén vége lett, mert a három évvel ezelőtti kerethez képest, már csak a felével tudsz együtt dolgozni. Mi jöhet ezután, vannak már terveid?

– A legelső feladatunk, és a legfontosabb is, hogy az első pillanattól csapatot csináljunk ebből a csapatból is. Hogy ne fordulhassanak elő szétesések. Nyilván a fiataljainkra is többet lehet már rátenni, plusz az új érkezőkkel lesznek lehetőségeink. Nem az a kérdés, hogy ezek a játékosok jobbak, vagy rosszabbak-e, mint a távozók, hanem, hogy más játékosokkal, más személyiségekkel kell egy új csapatot, meg egy új játékot építeni. Sok kritika ért engem és a fiúkat is, hogy az Eger lassan játszik, hogy nem lövi be az emberelőnyöket, mert ha nem így lett volna, akkor biztosan megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Az igazság azonban ezzel szemben az, hogy nincsen ha, meg de. Akkor nem volt baj, hogy lassan játszunk, amikor két perccel a mérkőzés vége előtt 6-3-ra vezettünk a Jug ellen. Ezzel a társasággal a nálad sokkal gyorsabbaknak nem lehetett nekirontani. Ezért lettünk negyedikek a BL-ben, mert az előttünk végzettek már más sebességben vízilabdáznak. Viszont ezekkel a fiúkkal egy másfajta vízilabdát fogunk tudni játszani.

– Feltételezem, gyorsabbat?

– Évek óta benne van a fejemben egy szisztéma. Amikor néhány éve Bergamóban rendezték a Világligát, és huszonöt méteren játszottak, akkor láttam, hogy mi a jövő vízilabdája. Ezt harminchárom méteren is meg lehet csinálni, mert az ausztrálok is ezt teszik, de ehhez gyors, más típusú játékosok kellenek. Sokkal fegyelmezettebbeknek kell lennünk, sokkal lendületesebbnek, többet kell hozzá edzeni, ez is biztos, illetve máshogyan kell edzeni, még több úszással. Ennek nyilván nem fognak örülni a játékosaim, de úgy gondolom, hogyha ezt a játékot meg tudjuk csinálni, akkor nagyon komolyak lehetünk.

– Sok mindenről beszélgettünk, ezért már csak egy utolsó kérdésem lenne, hogyan alszol? Mi maradt benned ezután a komplett szezon után?

– Mindig is rossz alvó voltam, szóval ebből semmit sem szűrnék le, de igazság szerint, már a következő szezonon dolgozom. Most több időm van horgászni, ahol gyakorlatilag nem történik semmi, mert nem fogok sok halat, de itt végig tudok gondolni mindent. Talán Bárány Attila mondta, hogy nagyon-nagyon görcsösen akarom a sikert. Én viszont nem tudom máshogyan, mert mindig nyerni akarok. Jól alszom egyébként, mert az, hogy túl tudtam lendülni az éven, még annak ellenére is, hogy iszonyatosan dühös voltam a Final Six után, az azt jelenti, motivált vagyok. Hogyha nyugodtan aludnék, és beletörődnék abba, hogy jobb volt a Szolnok, mert nyolcból hétszer megvertek, akkor baj lenne. Én úgy gondolom, megvannak azok az okok, amelyeket nem értettem a bajnoki döntő után. Megvannak a válaszok is, és most már tudom, mit rontottam el. A legjobb dolog az egészben, hogy a végén úgy hiszem, semmit. Azért mondtam, hogyha a játékosok részéről is van egy hároméves történet, akkor az én részemről is. Hogyha ezalatt volt valami hiba, az nem most történt, az elején kellett volna mást csinálni. Az biztos, hogy bizonyos szituációkban sokkal szigorúbbnak és sokkal következetesebbnek kell lennem még ennél is. Nem gondolom egyébként, hogy puhakezű edző lennék. Nem akarok egy diktátor lenni, de nem akarok a barátjuk sem lenni a játékosoknak, mert van egy kialakult személyiségem, ami mellett természetesen nagyon szeretnék olyan jó edző lenni, mint Milanovics, vagy Kobescak, vagy mint például Cseh Sanyi, de nem akarok egyik se lenni. A saját egyéniségemhez akarok kialakítani egy munkát, és igenis úgy gondolom, hogy amit nem csináltam jól, ami oka lehetett annak, hogy például szétestünk, azt biztosan másképpen fogom kezelni. Garancia persze nincs arra, hogy jók ezek a válaszok, de megvannak. Ahhoz pedig, hogy előre tudjunk lépni, most ezt tartom a lényegnek.

 

(FOTO: Fehér Kálmán, Sulyok Erika, Fehér Anna, archív)

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez