Még nem vagyok egy Murinho…

Értünk már el ennél, világra szólóbb eredményt is a női OB-I-es bajnokságban, csakúgy, mint a nemzetközi porondon, amikor a nagysikerű Final Four alkalmával telt házat vonzott a hölgyek produkciója. Ezúttal azonban teljesen más volt a cél. Saját utánpótlás bázisunkra támaszkodva megalapozni a jövő csapatát, s mindezt úgy, hogy a klub hírnevéhez méltó módon helyt álljon a gárda a bajnoki küzdelmekben. Hogyan és miként sikerült ez? Mindez talán nem keltett volna akkora érdeklődést, ha nem ez a szezon jelenti a sportág legendájának, Biros Péternek első vezetőedzői évadját. Vele, valamint a gárda korábbi irányítójával, s jelenlegi másodedzőjével Kelemen Attilával értékeltük a látottakat, vontuk meg a mérleget, a tapasztaltakat.


 

– Péter! Neked, vagy a csapatodnak volt nehezebb a szezonkezdet?

– Egyik sem volt egyszerű. Nyilván nekem nehezebb volt, mert én eddig a fiúkkal együtt alkottam közösséget, ráadásul a vízben és nem a parton. Az gyorsan kiderült a számomra, hogy ez egy teljesen új közeg. Maguk a résztvevők és a feladatkör is. Nem mondom: voltak bennem fenntartások. A korábbi csapat teljesen átalakult. Többen távoztak, abbahagyták az aktív pályafutásukat, teljesen az elejéről kellett kezdeni szinte mindent. Viszont az nagyon jó hatással volt a megkezdett közös munkára, hogy akik a végső keretet alkották, azok valójában dolgozni, tanulni, alkotni akartak. Itt is külön meg kell említenem az egri utánpótlásból érkezetteket, akik nagy odaadással vetették magukat a munkába. Aminek aztán később meg is lett az eredménye, mert nagyon sokat fejlődtek. Igaz ez egyénileg is és a csapatra vonatkoztatva is.

– Az elején, talán túl sok volt a döccenő…

– Azért is fogalmaztam úgy, hogy egyik sem volt egyszerű, mert nyilván nekik is sok minden új volt. Így együtt még nem játszottak soha. Új edzőjük volt a személyemben, engem is meg kellett szokjanak, még ha Kelemen Attila velünk is volt és sokat segített. Többségük az ifi bajnokságból érkezett, s meg kellett tapasztalniuk, hogy ez azért más közeg. Ezért is próbáltam a lehető legegyszerűbb dolgokat kérni. Már csak azért is, hogy minél kevesebbet hibázhassanak, meglegyen a sikerélményük. Az elején valóban nem ment úgy, ahogy szerettük volna, egy fél évnek el kellett telni ahhoz, hogy kialakuljon a játékunk.

– Van, akit egyénileg is ki lehet emelni, mert a szezon vége felé, már szinte sajnálni lehetett, hogy közeledik a befejezés? Élvezhetőek voltak a meccsek, volt izgalom, nem hiányoztak a látványos megoldások, a gólok, a helyzeteket belőtték a lányok.

– Senkit nem szeretnék egyénileg kiemelni. Ez igazságtalanság lenne a többivel szemben. Voltak, akik gyorsabban fejlődtek, s voltak, akikhez több türelem kellett. Voltak, akik úgymond alkottak, s voltak a zongoracipelők. Bár az utóbbiak szerepét sem pejoratív értelemben gondolom, mert minden csapatban fontos szerepet játszanak, akik alárendelnek mindent a csapat érdekeinek. Voltak jó napok, s kevésbé jók, azt sem mondom, hogy nem maradt bennem hiányérzet egy-egy játékossal szemben.

– Ezt a hiányérzetet többször hallottam tőled, a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatókon. Megmaradt ez benned a szezon végeztével is?

– Ahonnan elkezdtük, s ahol befejeztük, úgy gondolom, hogy az ég és föld. Bár nem a kenyerem, de meg kell dicsérnem a lányokat. Annak fényében, ahogy elindult pozitív lett számomra az összkép. Büszkék lehetnek magukra és emelt fővel járhatnak.

– Akkor úgy érzed, hogy a kvalitásoknak megfelelően teljesített a csapat?

– Az ötödik hely megszerzését vártam. Aztán amikor ez nem sikerült, akkor egy kicsit elkeseredtem, de aztán rájöttem, hogy talán jobb is, hogy nem a felsőházban játszottunk, ahol mindenki tönkre vert volna bennünket. Egy szinttel lejjebb megedződtünk, összeszokott a társaság, nyerték a meccseket és azokon az összecsapásokon, amikor a két felsőházassal játszottunk, a Honvéddal és a Szentessel már nem láttam nagy különbséget. Egy-egy gólon múlott, hogy nem lettünk ötödikek. Sajnálom, mert benne volt már akkor ez a csapatban. A Szentessel már két olyan mérkőzést játszottunk, amiért érdemes sportolni. Valahol, nekik ez volt a döntő. Ha kalandos úton is, de végül bekerültünk az első hatba. Az ötödik hely elveszése miatt megmaradt az a bizonyos hiányérzet, de úgy gondolom, hogy játékban elértük a céljainkat.

– Ebben a szakmában a legnehezebb mindig az újrakezdés. Minden szezon más. Új játékosokkal, új kerettel. Tudjuk már, hogy kik alkotják a jövő csapatát?

– A női keretek már hagyományosan sokkal később alakulnak ki. Nekünk is van, még akikkel beszélnünk kell. Ez annak ellenére igaz, hogy már február óta dolgozunk ezen. A mag az adott, bár egyelőre mi is csak pletyka szinten halljuk, hogy lesznek olyanok, akik befejezik az aktív vízilabdázást. Ugyanakkor tárgyalásban vagyunk azokkal, akik még nem döntöttek, hogy csatlakoznak e hozzánk. Látni kell azt is, hogy a női mezőnyben kevés a minőségi játékos, akiket az új igazolásoknál figyelembe vehetünk. A cél továbbra is az, hogy a saját utánpótlásból töltsük fel a keretet, s neveljünk olyan játékosokat, akik később a magyar női vízilabdának is meghatározó szereplői lehetnek. Vannak tehetségeink, akik ha a felnőttek között edződnek, gyorsabban fejlődhetnek. Ez jó az utánpótlásban is, mert látják, hogy érdemes dolgozni, mert be lehet kerülni a felnőtt csapatba, s onnan már sok minden rajtuk múlik. Sokan követik ezt az utat. A csapatok felében legalább, több utánpótlás korú játékos van. Ami ennek a nehézségét jelenti, ugyanakkor ez a szépsége is. Mi készen állunk arra, hogy fiatal csapattal dolgozzunk.

– Jó, ezt értem. Mégis kikívánkozik belőlem a kérdés, ami még a szezon kezdetén megfogalmazódott bennem. Neked, akinek olyan természetes ebben a sportágban minden, minthogy a jobb lábunkat a bal után tesszük, mert ha kétszer próbáljunk ugyanazt, akkor hasra esünk. Hogyan vagy képes ezeket az alap dolgokat átadni?

– Nyilván nekem ez az elején nehéz volt. Aztán Attila nyugtatott, hogy idővel majd megtanulják, a sok gyakorlás után majd ráéreznek, s akkor nekik is automatikus lesz. Sok türelem kell. Nem csak én vagyok ezzel egyedül, sok más edző is megküzdött már ezzel. Amikor elfogadtam, s már nem görcsöltem ezen, akkor tudtam csak igazán a problémákra koncentrálni, hogy az milyen módon oldható meg. Többé- kevésbé úgy érzem sikerült ezen túltenni magam.

– Biztos vagyok benne, hogy a legnehezebb kérdés következik: hol tart Biros Péter edzői pályája az első szezon után? Sokan kérdezik, hogy biztos-e, hogy Biros Petinek azt kell magyarázni, miért kell a jobb láb után a bal? Kielégít téged ez a munka?

– Az, hogy nem azonnal egy férfi bajnokcsapatnál kezdtem, az mindenképpen az előnyömre válik. Meg kell tanulni ezt a szakmát, s úgy gondolom, hogy a hölgyekkel foglalkozva nagyon sokat lehet tanulni. Alapjában új dolgokat kellett megismernem. A női mezőnynek szinte csak a válogatott, vagy annak közelében lévő játékosait ismertem. Tehát itt tényleg fejest ugrottam az ismeretlenbe. Ahogy telt múlt az idő egyre jobban megkedveltem. Ezt fogom csinálni legalább még egy évig az biztos, mert nem szeretem a félbehagyott dolgokat. Amit elkezdtünk közösen Attilával azt szeretnénk tovább vinni. Ha majd egyszer eljön a váltás ideje, legalább a kéznyomomat szeretném otthagyni, mert befejezni ezt nem lehet soha. Nagyon az elején járok még ennek a szakmának, s ahogy a játékos pályafutásom során, úgy itt is lesz még mit tanulni, akár húsz év múlva is. Nem vagyok egy Murinho, meg egyébként is a játékosok értékítélete számít majd, de talán én is léptem előre.

Kíváncsiak voltunk Kelemen Attila véleményére is, mint a női mezőny kiváló ismerőjére, s egykori felfedezettjének segítőjére.

 

– Mennyit számított az a hölgyeknél, hogy egy Biros Péter az edzőjük?

– Nagyon sokat. Mindenki tisztában volt az ő zseniális pályafutásával, s nagy várakozással tekintettek a közös munka elé. Megmondom őszintén én is. Féltem, hogy ez majd egyfajta nyomást jelent majd az ő számára, de úgy belevágott a közepébe, hogy még engem is meglepett. Még én is sokat tanultam tőle, így öreg fejjel.

– Milyen volt az első közös szezon? Megfért egy csárdában az a bizonyos két dudás?

– Számomra nem újdonság a másodedzői feladat, mert a válogatott mellett évekig csináltam. Peti személye, a mi, több évtizedes baráti kapcsolatunk miatt is, szívesen léptem egyel visszább. A hagyományos vezető edző, másod edző felállásban dolgoztunk teljesen harmonikusan. Azt kell, hogy mondjam, hálás és nagyon nehéz feladatot kaptunk: fel kell építenünk a jövő egri női vízilabda csapatát. Van jó pár csiszolatlan gyémánt az egri fiatalok között, s biztos vagyok benne, hogy Peti felépíti majd őket. Az pedig, hogy ebben, s edzői pályája elindításában segíthetem, büszkeséggel tölt el…

(FOTO: Szántó György, archív)

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez