A “csak” másodikok…

Még most is itt dübörögnek a dobok a fülemben. Nézegetem a döntőről készült keser-édes fotókat. Keresgélem a sportsajtóban a világ legjobb vízilabda bajnokságának tartott döntőjéről készült meglehetősen szűkszavú beszámolókat. Hallom, az egri törzsszurkolók énekét, akik a „csak” másodikokat éltették. Minden elismerésem az övék, akik az utolsó sípszó pillanatában túl tudták tenni magukat a megváltoztathatatlanon.

Pereg a film az agyamban. Aztán amikor az utolsó filmkockák következnek, felsejlik Dabrowski Norbi mélységesen csalódott hangja: „Miért velünk történik mindez!?” Nem folytatja, mert tudja, hogy tudom: Báne már Szolnokon is betegen védett. Vírusfertőzése pedig odáig fajult, hogy már az is nagy bravúrnak számított, hogy egyáltalán képes volt lejönni az uszodába. A többit tudjuk: két negyedet bírt, hogy aztán átadja helyét a bravúrokat is bemutató fiatal kollegájának, Csiszár Boldizsárnak. Aztán ott volt a parton, szomorúan, felöltözve Lőrincz Bálint. Neki a szolnoki meccsen Prlainovics lőtte el a csuklóját, olyan zúzódást okozva, hogy felöltözni is csak segítséggel volt képes. Mindent megpróbált, hogy játszhasson, de fél kézzel képtelenség úszni, meg olyan világszínvonalon védekezni, mint ahogy azt az egész szezonban megtette. Több idő jutott így Biros Barnának, aki újra bizonyította, hogy lehet rá számítani, s ezt nemcsak parádés gólja mondatja velünk, hanem a mezőnymunkája is. Kár, hogy viszonylag hamar kipontozódott.

Dabrowski Norbi nem folytatta a miértek sorolását, mert tudja, hogy mindenki tudja: nemcsak ezen múlt. Hiába volt Hosnyászky, Decker, vagy éppen Hárai végtelen akarása, Bedő, Angyal, Kovács Gergő és Csucskovics óriási küzdelme, a csapat mélyen tudása alatt teljesített. Nemcsak szerdán, hanem a döntő mindhárom mérkőzésén.

Miért? Kérdezték a vezetőedzőt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Mit mondott a mérkőzést követően az öltözőben? Hogyan tovább? Hiszen nyakunkon a Final Six! Olyan kérdések voltak ezek, amire ott és akkor csak valamit „hasalni”lehetett volna. Tudták ezt a kérdezők is, de az újságírónak az a dolga, hogy kérdezzen.

Sportszerűen fejet hajtva, gratulált a győztesnek, s a záporozó kérdéseket nem megkerülendő, igyekezett türelmet kérni. Mint mondta, most elmegy horgászni. Ott, valamelyik tópart csendjében végiggondol mindent újra. Nincs edzés, mert szombaton nem kell Szolnokra utazni, s a játékosoknak is időt hagy a héten, hogy mindenki gondolja végig a saját felelősségét, s tegye túl magát a történteken. Négy nap, nem sok idő, de talán elég lesz minderre, talán kizökken mindenki e három mérkőzés letargiájából. A szolnokiaknak pedig csak azért nem kívánt sok sikert a Bajnokok Ligája döntőjére, mert őszintén hisz abban, hogy a reváns az majd ott következhet. Ehhez persze előtte még le kell győznünk a Bresciát! De ott a sajtó nyilvánossága előtt kijelentette, hogy le is győzzük! Aztán jöhet újra a Szolnok!

Még most is hallom a dobokat. A törzsszurkolók csapatot éltető énekét. A csalódáson és a szomorúságon felülkerekedik, a Dubrovnik elleni győzelem után érzett eufória. Már képes vagyok látni azokat a kockákat is a pergő filmből, amik a szezon nagy diadalait rögzítették. Amelyek oly sok örömet jelentettek, s amelyre oly sokan voltak büszkék Egerben. Aztán felsejlik egy sor dolog, amelyben oly szívesen lennék a világ legjobbjai között „csak” második…

 

(FOTO: Sulyok Erika)

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez