Háromgólos győzelmet aratott, és ezzel egy meccsel lerendezte a Fradi elleni elődöntőt a ZF-Eger férfi csapata.


 

Egri góllal, de mégsem olyannal (aminek örültünk volna) kezdődött a szombat esti ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo férfi bajnoki elődöntő a Bitskey-uszodában. A találatot ugyan egy egri származású pólós szerezte, de Madaras Norbert megmozdulásának mégis elég kevesen örültek a helyszínen.

A nagy többség természetesen hazai győzelemért szorított, és a kezdésre jó sok néző verődött össze az egyébként is sok nagy csatát megélt létesítménybe. Érkeztek a körcsarnokból is a drukkerek, naná! Az Egri Vízilabda Klub és az Eger SBS Eszterházy NB I-es kézilabdásai közös akciójának keretén belül ugyanis kedvezményesen tekinthették meg egymás mérkőzéseit a szimpatizánsok. Egy cél pedig szombat este már teljesítve volt, a kézisek 25-22-re legyőzték megyei riválisukat, a Gyöngyöst.

A két sportág két egri csapatának kemény magja pedig szép számban állt össze egymás mellett, a lelátó egyik fele csak úgy virított a sárga színtől. Ami aztán már az összecsapás menetét illeti, kicsit hasonló érzésünk lehetett, mint nem is olyan régen a Partizan Beograd elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Elég nehézkesen indult el a hazaiak támadószekciója, a zöld-fehérek vezetőgólja után legalábbis csak a hatodik perc végén sikerült egyenlíteni. Nem sokkal később egy régi sárga-kék közönség kedvenc, Nyéki Balázs elevenítette fel legszebb egri napjait, más kérdés, hogy emberelőnyös megoldása után ezúttal nem következett akkora ováció, mint a régi szép időkben.

Ezzel le is zárhattuk az első negyedet, illetve azzal még, hogy változtatni kell, mert ennél többre lesz szükség a Fradi legyőzéséhez, vagyis a bajnoki finálé kiharcolásához. Érkezett is a várt változás a következő felvonásban, hiszen először Milos Csuk egyenlített, majd emberfórból Hárai Balázs először juttatta vezetéshez együttesét (3-2).

A nagy vízicsata persze ezzel együtt sem veszített intenzitásából, pezsgő, kemény meccset vívtak egymással a felek. Mindezt bizonyítja is, hogy a félidőig hátralévő időben még született egy-egy gól, és mivel Nyéki Balázs második találatára Kovács Gergő egy teljesen jogosan megítélt ötméteressel válaszolt, féltávnál egy maradt a különbség, ide.

Kimaradt hazai emberfórral, mégis góllal kezdődött a harmadik periódus. Történt ugyanis, hogy Hosnyánszky Norbert lőtt nagy felsőkapufát, a levágódó labdára lesipuskás mód lecsapó Decker Ádám pedig köszönte szépen, bepasszolta a labdát a hálóba. Először vezetett tehát kettővel a vendéglátó.

Nem túl sokáig, mivel a találkozó addig talán legnagyobb bombáját eresztette el Jansik Szilárd, és máris egészen kicsivé vált a differencia. Aztán újból Milos Csuk pillanata következett, aki nem igen totojázott túl sokat egy létszámfölényes lehetőségnél, és úgy vágta a kapuba a játékszert, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.

Lehetett volna közte három is még a negyed vége előtt, de Kovács Gergő ezúttal kicsit türelmetlen volt emberelőnyben, és hasba lőtte Vogel Somát. Persze, hogyha gól, akkor mindenki őt ünnepli, de ezúttal nem így történt. Mégis, Erdélyi Balázs nagy pókhálós bombájával csak összejött a plusz hármas különbség, ám mivel Stefan Mitrovics a játékrész utolsó másodpercében (vagy azon túl), még eredményes tudott lenni, nem szakadt le nagyon a Ferencváros.

Az utolsó játékrészben pedig már folyamatosan két-három gólon mozgott a különbség, ami értelem szerint, egyáltalán nem volt rossz dolog hazai részről. Mindeközben az utolsó három percen belül érkeztünk meg, és 9-6-nál már nem sok lehetősége maradt a fővárosiaknak, minden támadásukból be kellett találniuk, hogy egyáltalán a döntetlen meg legyen még.

Nemhogy három, már csak egyetlen egy találatot engedett ellenfelének a ZF-Eger csapata, az utolsó minutum így már igazi népünnepéllyel fejeződhetett be. Nem csoda, hiszen egy meccs alatt letudta az elődöntőt a társaság, ami azt jelenti, hogy várhatja riválisát, és már biztosan ott lesz a bajnoki döntőben.

ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo 10-7, 2017.04.15. (FOTO: Fehér Anna)

ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo 10-7, 2017.04.15. (FOTO: Fehér Anna)


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

E.ON OB I., férfiak, elődöntő, 1. mérkőzés
ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo
10-7 (1-2, 3-1, 3-2, 3-2)
Eger, Bitskey-uszoda, 1224 néző.
V.: Rubos K., Petrovics M.
ZF-EGER: B. Mitrovics – Lőrincz B., Decker Á. 2, Milos Csuk 2, Hosnyánszky, Hárai 2, Erdélyi 1. Cs.: Angyal 1, Csucskovics, Kovács Gergő 1, Vapenszki, Bedő 1, Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
FTC: Vogel Soma – Jansik Sz. 1, Avramovics, Nyéki 2, Madaras 1, Szirányi, Varga Dániel. Cs.: Katonás, Vogel Simon, Tóth M. 1, Marko Csuk, Pohl, S. Mitrovics 2. Edző: Varga Zsolt.
Gól – emberelőnyből: 11/5. ill. 7/3.
Kettős emberelőnyből: 1/1. ill. 2/1.
Ötméteresből: 1/1. ill. 1/1.
Kipontozódott: Varga Dániel a 27., Jansik Sz. a 28., Angyal a 32. percben.
Az eredmény alakulása: 0-1, 1-2, 3-2, 4-3, 5-3, 7-4, 8-5, 10-6, 10-7.
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot a ZF-Eger nyerte, 7-1-re.

 

(FOTO: Fehér Kálmán)

Kövess minket Instagramon

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez