Vendégségben a Petrovai családnál – karácsony előtt

Mottó:

„Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.”

Ezt a Weöres Sándor idézetet választottuk mottónknak mielőtt elindultunk vendégségbe a Petrovai családhoz, így karácsony előtt. Oda, ahol mindig történik valami, ahol nem lehet unatkozni és ahol szinte minden összefügg a sporttal. Jó fajta, saját termesztésű bor, forró tea, kávé és sütemények kerülnek az asztalra, amikor elkezdünk beszélgetni. Hamar kiderült – egybehangzó vélemény volt -, hogy a családot a családfő, József irányítja. Amikor ez ügyben tamáskodtunk egy kicsit, még Éva asszony is megerősítette. Övé a háttérmunka, a családi logisztika: ki mikor hová, vagy éppen hol van, mi az aktuális teendő, de a döntéseket a családfő hozza meg, aki mindennek igazolásaként magához is ragadja a szót.

– Szokták mondani – hallhattuk tőle -, hogy vízilabdásnak születni kell, nem lehet csak úgy azzá válni. No, én is beleszülettem a sportba. Édesapám atléta volt, édesanyám úszott. Teljesen természetes volt számomra a sportos életvitel, már három évesen én is úsztam. Ugyanúgy a gyermekeim is beleszülettek ebbe az életvitelbe. A nagyobbik lányom – Réka -, már négy évesen versenyszerűen úszott. Három év korkülönbség van közte és az ikrek között és emlékszem rá, hogy babakocsiban vittük Pankát és Marcit, Réka edzéseire. Emlékezetes az is, amikor szadistának neveztek a Tisza parton álldogálók, mert én gumicsónakban eveztem és mindhárom gyermekem úszott utánam az élő Tiszában. Akkor az ikrek alig múltak három évesek. Érdekes, hogy a feleségem nem volt oda sportért. Mivel azonban én jártam síelni, kosarazni, teniszezni, futni szép lassan ő is mindent kipróbált. Kezdődött a nagy családi  hétvégi túrákkal, közben mindenki jól kibeszélhette magát. Mert ez nemcsak az öncélú mozgásról, az egészséges életmódról szólt, volt egy összetartó ereje is. Ettől váltunk igazi családdá. Hiszen együtt töltöttük a szabadidőnket, együtt mentünk minden felé, és nem volt megállás. Ahogy nőttek a gyerekek még akkor sem. Még szilveszterezni is együtt szilvesztereztünk, a hegyekben, egy bérelt faházban, aminek a fő programja természetesen a sport volt. Mint egy nagy csapat, ahol mindenki részese volt mindennek. Ilyenkor tudtunk igazán feltöltődni, ezek a közös programok segítettek át bennünket a nehézségeinken.

– Hogy telik egy karácsony a Petrovai családban?

– Szenteste a szűk családé. A következő nap jöttek a nagyszülők, most már csak a nagymamák élnek sajnos. Aztán, mi férfiak felkerekedtünk, elmentünk a pincébe, ott két, három órát elbeszélgettünk, elpoharazgattunk, ez is szinte hagyománnyá vált. Most mi lesz? Nem tudom. Nagy az izgalom. Már három, négy napja összecsomagoltunk, indulásra kész vagyunk. Réka ugyanis most várja a harmadik gyermekét. Németországban élnek, s ha megcsörren a telefon, már nyúlunk is a táskákért és indulunk. Még ez is összefügg a sporttal. Ebben az életmódban megszokott, hogy az ember leteszi az egyik táskáját és felveszi a másikat. Töltöttkáposzta, halászlé lefagyasztva, a húsok lesütve, külön csomagolva, mit viszünk Rékáéknak, mi marad itthon.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy nálatok már kész a karácsonyi menü?

– De! Az élet így hozta. Ott kell lennünk a harmadik unoka születésénél! A karácsony szenteste – bárhogy is alakuljon -, igaz így most Rékáék nélkül, de az itthon lesz, a megszokott otthonunkban. Lehet, hogy most már csak Marcival ketten megyünk a pincébe, de azt sem hagyhatjuk ki karácsony másnapján.

Bár hideg van, de Éva asszony a kertbe invitál. Büszkén mutatja a kis mesterséges dombon, a Bárány uszodából származó hetes számú rajtkövet.

– Az ikrek 7-én születtek. Marci a hetes sapkában vízilabdázott – magyarázza-,  ezért lett a kertünk dísze a 7-es rajtkő. – Majd ő is a szokatlan készülődésről beszél.

– Nálunk, Józsi a főszakács. Imád főzni. Azt mondja: megnyugtatja. Én ennek örülök, mert szívesen hagyom rá a konyhát. Kötelességből megcsinálom, ha kell, de ő élvezi. Olyan ez nála, mint egy alkotás. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy egyedül neki áll, ezt is közösen csináljuk, de az irányt, mint minden másban, Józsi szabja meg. Nagyon finoman főz, jóízűen megesszük, s ez is benne van, hogy egy közös étkezés nálunk eltarthat akár órákig is. Nem ugrálunk fel az asztaltól, hanem jókat beszélgetünk. Ez is egy nagy kohéziós erő.

– Rá kellett jönnöm Józsi mellett, hogy vagy elkezdek én is sportolni, vagy unatkozni fogok. Élveztem a közös túrákat, aztán megtanított síelni, majd jött az aerobik és a torna. Még a családi vállalkozásunk is a sportból ered. Télen síkölcsönzőként, nyáron kerékpár boltként üzemel. Józsi munkáját is a sport jelenti: az önkormányzat sportreferense, mellette a Magyar Atlétikai Szövetség ugró és többpróba szakágvezetője, és az egri sportiskola atlétikai vezetőedzője. Marci – miután abbahagyta a versenyszerű vízilabdát -, a ZF-Eger felnőtt csapatánál edzősködik, de gyermekekkel is foglalkozik. Panka is az Egri Vízilabda Klubban dolgozik, ő a legkisebbekkel igyekszik megszerettetni ezt a sportot, ráéreztetni őket a mozgás semmi máshoz nem hasonlítható örömére. Én maga is tanítok, a Lenkey János Általános Iskolában. Szóval, eléggé elfoglaltak vagyunk. Ezért is mondtam, hogy nagy logisztikát igényel ennek a családnak az összetartása. Arról ugye nem is beszélve, hogy Réka lányunk Németországban él a családjával. Mégis mindig mindenki, mindent tud a másikról. Összetartóak vagyunk. Az ikrek pedig annyira érzik egymást, hogy valamelyik nap azt mondta nekem Panka, hogy jaj szegény Marcinak biztos fáj a feje, mert az enyém is fáj. Vagy egyszer azt kérdezték egy versenyen az akkor még általános iskolás Marcitól, hogy nem kellene-e éppen most iskolában lennie. Mire a válasz az volt, hogy ott van Panka és az pont elég ahhoz, hogy ő is mindent tudjon a történésekről.

– A családfő említette, hogy  karácsony másnapján a férfiak a pincében múlatják az időt. Mit csinálnak addig a család női tagjai?

– Ez délelőtti program. Addig mi előkészítjük a következő étkezést, mert bizony elég éhesen szoktak hazaérkezni. Lehet azonban, hogy most egy kicsit foghíjas lesz a család. A gyerekek már kirepültek a családi fészekből. Panka lányom  a barátjával tölti a szentestét, Réka ugye Németországban babázik, az azonban biztos, hogy Rékán kívül az ünnepek alatt lesz közös programunk.

– Így lesz! – helyesel Marci -, akiről az is kiderül, hogy a család legfiatalabb tagja.

– Igaz, Panka tíz perccel hamarabb született – magyarázza Marci -, bár azt tartják, hogy az ikreknél, tizennyolc éven felül, már mindig a fiú számít az idősebbnek. – Aztán arról a bizonyos kapocsról beszél, ami Pankához köti – Nagyon sokszor történt akár gyerekkorunkban, akár most, hogy ha valakinek valamilyen problémája van, azt mi megérezzük. Ilyen például az a bizonyos fejfájás. Az iskolában soha nem ültünk egymás mellett, de a dolgozataink, azok mindig ugyanolyanok lettek. Ugyanazok a hibák, ugyanazok az erények jelentkeztek. Sajnos azt nem tudtuk megtenni, mint az egypetéjűek, hogy egymás helyett feleltünk, vagy vizsgáztunk, de előre tudtuk, hogy mit csinált a másik. E mellett nagyon jó baráti kapcsolat a miénk. – Majd a karácsonyról beszél:

– Nálunk ez tényleg szent ünnep. Mivel a sporthoz vagyunk kötve, így kevés a szabadidőnk. Ilyenkor azonban mindenek felett a család. Már az advent is úgy kezdődik, hogy együtt ülünk le és gyújtjuk meg a gyertyát, emlékezünk a nagypapákra, akik már nincsenek közöttünk. Elénekeljük a karácsonyi énekeket még ma is, ez tényleg egy meghitt ünnep. Arra is emlékszem, hogy mindig apámmal közösen faragtuk be a fát. Ez régen, tartott úgy három órán át, mert a legkisebb talphoz, a legvastagabb fát vettük, s a nagyanyám legnagyobb késével farigcsáltunk. Azóta azonban beszereztünk egy külön erre a célra való Sthill fűrészt, s már két-három perc alatt végzünk.

– Hallottam, hogy különösen vonzódsz az irodalomhoz…

– Igen. Gyerekkorom óta szívesen írogatok verseket. Ez is családi vonás, mert édesapám is szívesen verselgetett fiatalabb korában. Amikor megszületett Réka első gyermeke, akkor neki is írtam egyet, s azóta minden születésnapjára egy újat. Aztán apukám legkedvesebb tanítványának, Kun Zitának a tragédiája ihlette azt, ami megható lett, csakúgy, mint amelyik nagypapám halálára íródott. A vízilabdás fiúk is ismerik a verseimet. Hárai Balázs még el sem akarta hinni, hogy én írtam, annyira tetszett neki. Volt olyan karácsony,  amikor az összes családtagomnak verset ajándékoztam, bekeretezve, egy a vers hangulatához illő fotóra másolva.

– Melyik ajándékra emlékszel legszívesebben?

– Amikor a Petrovai nagypapa elment, elkezdtem kutatni a családfát. Az összes fellelhető nevet, évszámmal együtt, egy kristály kancsóba vésettem. 1864-től kezdődik. Hagytam ki az utódoknak is helyet, hogy majd az én gyerekeim is felkerülhessenek. Talán ez volt a legkedvesebb karácsonyi ajándékom, mindenki nagyon meghatódott tőle.

Panka jól emlékszik, a gyermekkori családi kirándulásokra. Mint mondja, lehet, hogy az a bizonyos tiszai gumicsónak utáni úszás alapozta meg ennek a sportágnak a szeretetét. Kevesen tudják róla, hogy 100 méter és 200 méter háton magyar bajnok, de 2006-ban Európa-bajnokságon is képviselte hazánkat a hosszabbik hátúszó számban. Ma kisgyerekekkel foglalkozik az Egri Vízilabda Klubban.

Aztán arról beszél, hogy mennyire elválaszthatatlanok Marcival. Bölcsödétől a főiskoláig mindenhová együtt jártak, de ma is napi a kapcsolat közöttük. Mindig együtt díszítik a karácsonyfát, majd jöhetett a közös főzés. Mindenkinek meg volt a feladata, s így gyorsan kész lett az ünnepi menű. Most először nem lesz közös este. De úgyis hazamegyünk, mert nem bírjuk ki a család nélkül. Lehet, hogy ez lesz a legnagyobb meglepetés. Az ajándékok csak ezek után következhetnek.

A családalapítás előtt álló Panka arról is vallott, hogy ő egy olyan családban vált felnőtté, amilyennek a majdani sajátját is elképzeli. Összetartó, szeretetteljes, örök kapcsot jelentőt. Ezért is emlékszik minden ünnepre úgy, hogy boldog volt.

Mi mást is tehetnénk mindehhez hozzá. Kívánunk mindenkinek áldott ünnepet!

 

(FOTO: Sulyok Erika)

Comments
  • Pék Ferencné
    Válasz

    Sok szeretettel kívánok nagyon boldog Karácsonyt es boldog új évet. Jó volt látni Titeket. Sok puszi Pékné K. M.

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez