Elbúcsúzott a legenda

Fantasztikus gálán köszönhettünk el az egri vízilabda sport legsikeresebb alakjától.


 

Szinte fel sem fogja az ember, hogy mi is történt vasárnap délutántól kezdődően kora esti az egri Bitskey Aladár Uszodában. Olyan vízilabdás sztárparádéban lehetett részünk, amilyenben talán még 2008-ban Pekingben, 2004-ben Athénban, de még 2000-ben Sidneyben sem nagyon lehetett.

Három olimpia összesen harminckilenc aranyérme jelent meg ugyanis a hevesi megyeszékhelyen, egyetlen egy ember miatt. A ZF-Eger nyáron az aktív játéktól búcsúzó világklasszisáról, Biros Péterről szólt ez a nap, hiszen az egykori és tavalyi társak egyszer, s mind szerepelhettek a legendával utoljára egy medencében.

biros-gala-2

Az elmúlt hetekben a közhely ellenére is azt kell mondani, a csapból is a gála folyt, utólag nézve pedig megállapíthatjuk: egyáltalán nem véletlenül. A program 16 órától kezdődött, amikor kinyitotta kapuit az oly nagy csatát megélt Bitskey, a nép pedig csak úgy tódult be a kapukon.

Emberpróbáló feladatot jelentett a rend féken tartása, elvégre is, aki az uszodába érkezett, mindenki Biros Petivel szeretett volna egy közös fotót, de legalábbis egy autogramot. Ehhez képest a létesítményében kordon mögött várakozó tömeggel szemben számtalan olimpiai aranyérem várta türelmesen, hogy mindenki sorra jusson, mígnem a jelenlegi és korábbi játékosokra rá nem szóltak a szervezők, hogy lassan most már vízilabdázni is kellene.

A gyors átöltözést követően már minden a kezdésre, ezzel együtt a bemutatásra várt. Az esemény konferansziéja, a Sport Televízió kiváló riportere, Petur András aztán egyesével hívta a medencetérbe a gálameccs résztvevőit. Elsőként a hazai környezet ellenére ezúttal kék sapkában szereplő ZF-Eger együttesének játékosai jelentek meg a medence oldalán, majd jöhettek a fehérben játszó „Biros Peti barátai” nevet viselő pólósok.

biros-gala-4

A hangulat igazán a tetőfokára hágott, amikor nagyobbnál nagyobb sztárok léptek be az ajtón, a publikum pedig olyan üdvrivalgásban fogadott minden játékost, amitől a nagy többség szemébe könnycseppek csordultak. A játékosok után következtek a trénerek, hazai részről Dabrowski Norbert és Petrovai Márton, míg a fentiekben említett három ötkarikás játékokon, csapatát aranyéremig vezénylő sikerkapitány, dr. Kemény Dénes.

A találkozó két játékvezetője is különlegességet jelentett. Elsőként szólították az évekkel ezelőtt a bíráskodástól visszavonuló Németh Andrást (becenevén Bálnát), majd a londoni olimpia férfi tornájának sípmesterét, Juhász Györgyöt. És ezzel még mindig nem ért véget a maratonira sikeredett bemutatás.

Naná, hogy nem, hiszen hátra volt még az ünnepelt, a főszereplő, Biros Péter. Először is egy háromperces videót láthatott a LED-fal segítségével a közönség, amelyen a „Fácán” legemlékezetesebb góljai szerepeltek. Ezek után következett Petur András „kimerítő” felsorolása, az évek alatt összegyűjtött címek, elismerések ismertetésével. Majd aztán a felkiáltás: „következzen tehát Biros Péter”!

Az uszoda szinte felrobbant, a publikum állva fogadta legendás bajnokát, ezzel pedig minden készen állt a gálameccs kezdésére. A meccs első negyedének ráúszása is különlegesre sikeredett, Biros Péter két fia, Vince és Samu úszott ugyanis a labdára. Az első pár akcióból aztán a trónörökösök is kivették a részüket, sőt mit több, az összecsapás különböző részeiben még gólokat is szereztek.

biros-gala-3

A gálahangulat egyébként egy percre sem hagyott alább, a mindenki számára hallható helyszíni meccsinterjúk, a játékosok egymás heccelése éppúgy hozzátartozott a mérkőzéshez, mint például az ünnepelt gólja. Akadt olyan periódusa is a találkozónak, amikor egy csapatban négy Biros is játszott, a főszereplő unokaöccse, Barnabás ugyanis a ZF-Eger felnőtt keretének tagjaként (remélhetőleg néhány év múlva az ellenfélben is helyet kap) vízbe ugrott.

A negyedek közti szünetek sem eseménytelenül zajlottak. Az első etapot követően Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta a köszöntések sorát. A félidőben az Egri Vízilabda Klub nevében Bárány Attila ügyvezető-elnök, dr. Halmos R. Péter korábbi elnök, illetve dr. Ulrich Diller, a klub főtámogatójának, a ZF Hungária Kft-nek korábbi igazgatója búcsúztatta a legendát.

Bárány Attila aztán egy videó bejátszásra is felhívta a figyelmet, ami ezek után következett. A tekintetek ismét a LED-falra szegültek, ott pedig egészen elképesztő produkciót láthattunk. A Csík Zenekar népszerű zenésze, Szabó Attila Presser Gábort segítségül hívva dolgozta át ugyanis a „Neked írom a dalt” című slágert, amelyben a két előadóművész köpenyben és vízilabda sapkában énekelt, majd a refrénnél az egri csapattársak is bekapcsolódtak a videó végén. A közönség tapsa talán ekkor lehetett a legnagyobb, megható pillanatok voltak ezek.

biros-gala-5

A harmadik és negyedik felvonás között érkezett a korábbi nagy sikerek helyszíneként szolgála Honvéd csapatának két képviselője, Kunszt Gábor örökös elnök, valamint  Novák Ferenc szakosztály-igazgató. Dr. Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként is megfogalmazhatta jókívánságait az edzői pályafutását nem olyan régen elkezdő korábbi tanítványának.

A mérkőzés utolsó negyedében végül elképesztő őrület bontakozott ki a medencében. Dabrowski Norbert a játékrészt megelőzően fel is készítette a közönséget, hogy itt most labdarúgás következik, azt ugyanakkor kevesen gondoltuk volna, hogy gólt elérni kizárólag lábbal ér. Nos, előbb-utóbb minden játékos a medencében kötött ki, legalább hat labdával egyetemben.

Amikor a két játékvezető lefújta az összecsapást, Biros Péter a partról köszönte meg mindenkinek, hogy lehetővé tették azt, hogy ezt a csodálatos pályafutást megkoronázhatta egy ilyen esemény kapcsán. A közönség közben hangos „Biros Peti, Biros Peti” rigmus közepette köszönt el az egri vízilabdázás valaha volt legsikeresebb alakjától, akit innentől kezdve már csak a medence partján láthatunk. Ettől függetlenül, ami történt, azt már senki sem veheti el Tőle, mi pedig csak annyit mondhatunk a gyönyörű esztendőkért, hogy köszönjük Peti!

Biros-gála, 2016.10.09. (FOTO: Szántó György)

Biros-gála, 2016.10.09. (FOTO: Szántó György)

 

(FOTO: Szántó György)

Kövess minket Instagramon

Showing 2 comments
  • Halmos Péter dr.
    Válasz

    Hát Eger, az egri vízilabda klub, Bárány Attila elnök és segítőinek részvételével példát mutatott az egész magyar vízilabda társadalom számára, hogyan kell egy sport legendát- Biros Pétert, elbúcsúztatni az aktív játéktól
    .Peti tiszteletére összegyűlt olimpiai bajnok csapattársak sárgulhattak az irigységtől, hiszen ez közülúk senkinek nem adatott meg!
    Az egri vízilabda klub példát mutatott!Köszönet érte MINDEN SEGÍTŐNEK!
    Halmos Péter dr.

  • Rabóczki József
    Válasz

    Csodálatos este volt. Gratulálok Péter. Az edzői pályán is hasonló sikereket kívánok!
    Rabóczki József

Mondja el a véleményét

ÍRJON NEKÜNK

0

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez