Az új honlap csak a kezdet

Az egrivizilabda.hu megújulása kapcsán Szabó Gergő digitális média szakértővel, az Egri Vízilabda Klub korábbi játékosával beszélgettünk, aki a honlappal kapcsolatos munka hátteréről árult el részleteket, valamint felfedte milyen változások várhatóak még.


 

– A napokban elindult az Egri Vízilabda Klub új weboldala, miért volt szükség a változtatásra?

– A klub korábbi honlapja funkcionalitásában és tartalmilag megfelelő volt, de 2016-ben már nem számított modern, felhasználóbarát oldalnak – válaszolt kérdésünkre Szabó Gergő, az új portál elkészítéséért felelős szakember. – A fő probléma a reszponzivitás hiánya volt, vagyis hogy mobil eszközökön is jól olvasható legyen. Ennek biztosítása a tartalomfogyasztási szokások változására való reakció, ma már ugyanis internetes tartalmakat nagyon nagy arányban mobil eszközökről olvasunk, így ha nem nyújtunk megfelelő élményt azoknak, akik ezekről az eszközökről érkeznek, akkor nem tudjuk megfelelően kiszolgálni a közönséget. Az új weboldal részben ennek az igénynek felel meg, de bízunk abban, hogy a közönség a megújult, modern, letisztult design-t is értékelni fogja.

– Az új honlap kialakítása csak a kezdet volt, beszélnél róla részletesebben, hogy mi várható még a közeljövőben?

– Szeretném kiemelni, hogy nem csak a weboldalt újítja meg a klub, ez csak az első lépése egy hosszabb távú, szélesebb online média stratégiának, aminek az egyik kimondott célja, hogy az Egri Vízilabda Klub a digitális médiában legprofibban kommunikáló sport klubok közé kerüljön. Ennek megfelelően tovább dolgozunk a klub szakembereivel a Facebook kommunikáción, illetve újabb közösségi csatornákon, de tartalom típusokkal is szeretnénk megjelenni. Kép és videó alapú kommunikációval, Instagram és YouTube csatornák megjelenésére számíthatnak a rajongók. Ma már az emberek egy jelentős részét elsősorban a közösségi felületeken lehet elérni, így jelen kell lenni ezeken a helyeken.

szabógergő

– Hogyan merült fel mindez és mi ebben a te szereped?

– Az elmúlt több mint tíz évet online médiában dolgozva töltöttem, emellett vízilabdázó voltam, vagyok, és kifejezetten érdekel a sport és a média kapcsolata. Úgy gondolom, hogy napjainkban egy sportszervezetnek részben médiaszervezetként kell gondolkodnia, hiszen a szakmai sikereken túl – és ettől nem függetlenül – a gazdasági sikerességét meghatározza a rá irányuló szempárok mennyisége.

– Csak, hogy még közelebb hozzuk személyedet az egri vízilabdázáshoz, beszélnél arról, hogy miért is jelentett Neked kihívást és egyszerre kedves feladatot az új médiastratégia elkészítése?

– A média és a sport területeit belülről ismerve, 2011 környékén önszorgalomból készítettem egy médiastratégiai tanulmányt a Magyar Vízilabda Szövetség számára. Ez az anyag tavaly Bárány Attila, az egri klub elnöke kezébe került, aki megkért, hogy aktualizáljuk és adaptáljuk az abban megfogalmazottakat a klub viszonyaira. Ezzel elkezdődött egy együttműködés, ahol a célok és stratégia lefektetése után nekiálltunk megvalósítani a terveket.

– Hogyan kezdődött a munka?

– Szándékosan egri kötődésű fiatal vállalkozókból álló alvállalkozói csapatot alakítottunk ki, akik érzelmileg is kötődnek a városhoz és a klubhoz. Koklács Kata és csapata, a Color And Code építette a weboldalt, a közösségi felületek fejlesztésén pedig Lőrincz Adrienn dolgozik a klub szakembereivel a Chilli Creative Solutions-től.

szabógergő2

– Gondolom, egykori egri játékosként is sokat jelent számodra, hogy most tehetsz valamit korábbi klubodért…

– Való igaz, hiszen én, aki 1990-től az Egri Vízilabda Klub utánpótlás játékosa, 1997 és 2002 között pedig a felnőtt csapat tagja voltam, nagy örömet jelent, hogy a jelenkori egri vízilabda életben egy kis részt vállalhatok. Fantasztikus volt látni, ami a klubbal az elmúlt két évtizedben történt, ahogy a 90-es évek OB I-es középcsapataitól elindulva bajnoki címekig jutott a klub. Az én generációmnak pedig, amely még a Bárány-uszodában nőtt fel, külön élmény a nyitott létesítmény megújulása is. Bízom benne, hogy ugyanilyen, vagy még nagyobb sikerekkel, csúcsokkal, sokáig íródik még az egri vízilabda sikerkorszaka.

 

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez