Bajnokcsapat!

 

Megvan a harmadik bajnoki címe a ZF-Eger férfi csapatának, jöhet az ünneplés!                                                                                                       


      

Azt a férfi döntő negyedik mérkőzését megelőzően is tudtuk, hogy Vámos Márton ebben a finálés sorozatban aligha fog vízbe ugrani, ám amikor fél órával a ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC találkozó előtt megpillantottuk a két ellenfél összeállítását, nagyot csodálkoztunk, hogy Stefan Mitrovics sem juthat szóhoz.

  

Ezzel együtt már két alapembere hiányzott a Dózsának, ami újabb előnyt jelentett a házigazdának a címvédés felé. Egy hete úgy fogalmaztunk, majdnem telt ház fogadta a csapatokat, most pedig még nagyobb érdeklődés övezte a találkozót, a meccs szpíkerének így negyed órával a start előtt már a helytakarékosságra kellett felhívni a nézők figyelmét.

      

Hárai Balázs igazi világsztárhoz méltó módon játszott. A döntő negyedik meccséből három góllal vette ki a részét.

    

Ömlött is a nép a Bitskey-uszoda lelátóira, így minden adott volt ahhoz, hogy egy újabb felejthetetlen összecsapást láthassunk. Jól is indult a csata, már az első támadás után egri gólnak örülhetett a közönség. Gór Nagy Miklós emberelőnyös találatát követően ugyanakkor, aki valamennyire is jártas a vízilabdában, sejthette, a mai bizony sok kiállításos meccs lesz.

  

Az első negyed végéig legalábbis kilenc esetben büntettek a játékvezetők, ez pedig már önmagában azt jelentette, vélhetően nem kevesen hagyják abba a játékot idő előtt. A szolnokiak ezzel mit sem törődtek, gyakorlatilag úgy pólóztak, mint egy hete, a döntő második ütközetében. Biros Péter ugyan 1-2-nél meg egyenlített, ezek után viszont Zsivko Gocsics és Kis Gábor találata következett. Hogy az első kisszünet pillanatában nem kettő, hanem egy gól volt a különbség, az egyrészt Kovács Gábor remek akciógóljának volt köszönhető, másfelől pedig Bisztritsányi Dávidnak, aki hét másodperccel a dudaszó előtt védett bravúrral egy ötméterest.

       

Megvan! A tavalyi év után, megint az egri csapat tagjai dobhatták be edzőjüket a medencébe.

    

A rövid pihenő után sem csillapodtak a kedélyek, már ami a sípmesterek megítélését jelentette, hiszen olyan füttykoncert fültanúi lehettünk, amit elég ritkán tapasztalhat az ember. A füttykoncert persze nem csak a medencetérben, a lelátók soraiban is hallható volt, az egri közönség rendkívül hangosan adta jelét nemtetszésének. A meccs azért csordogált tovább, és ez a fajta játékvezetői felfogás egyértelműen a vendégeknek kedvezett. Az alföldieknél leginkább Hosnyánszky Norbert és Török Béla játszott elemében a nagyszünetig ugyanis ketten összesen már ötször szomorították a hazai híveket. Ezzel – nem mellékesen – pedig már hárommal vezetett a Szolnok, ezért a fél távnál csakis az lehetett a konklúzió, alkalmazkodni, illetve változtatni kell.

  

És micsoda változás következett! 5-0-s álomnegyed. Az egri játékosok egy varázsütésre teljesen megváltoztak, mintha csak a jelre vártak volna, mikor kell bedarálni a riválist. Az előbbiekben azt írtuk, a játékvezetői felfogás a vendégeknek kedvez, nos, azt nem árultuk el, a kipontozódások tükrében, a hosszabb kispad miatt bizony-bizony mi sokkal jobban állunk. Az utolsó nyolc perc kezdetéig pedig már hatan kipontozódtak, egy játékos pedig végleg csere nélkül volt kénytelen hamarabb befejezni.

      

A meccs után nagy feszültségtől szabadult meg a csapat, és egy darabig nem is akart kijönni a vízből.

    

Egy negyed maradt, és kétgólos vezetés, ennyit kellett kihúzni a bajnoki címig. Az utolsó etapba lépve pedig óriási sanszot kapott a címvédő. Egy kapu előtti bunyó után a játékvezetők úgy döntöttek, hogy amíg Bedő Krisztiánt végleg cserével, addig Vörös Viktort csere nélkül szúrják ki, vagyis a hazaiak négyperces emberelőnyhöz és egy ötmétereshez jutottak.

  

Biros Péter persze, hogy nem hibázott, így már 11-8 állt az eredményjelzőn. Persze aztán Kis Gábor rögtön szépíteni tudott, de így is magabiztosan őrizte előnyét Dabrowski Norbert és Petrovai Márton alakulata. Az előny pedig már végig kitartott, ezzel pedig története során harmadik alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot a ZF-Eger csapata!

       

A 2013/2014-es magyar bajnokság aranyérmese a ZF-Eger együttese!

     


 

   

   

   

   A mérkőzés jegyzőkönyve:

   OB I., férfiak, döntő, 4. mérkőzés

   ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC

   14-11 (3-4, 2-4, 5-0, 4-3)

   Eger, Bitskey-uszoda, 3000 néző.

   V.: Németh A., Fodor R.

   ZF-EGER: Bisztritsányi – GRAHAM 2, Bundschuh, BIROS 3, Bátori 2, HÁRAI 3, Gór Nagy 1.

   Cs.: Zalánki, Salamon 1, KOVÁCS G. 2, Bedő, Varga II. Zs., Lőrincz B.

   Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.

   SZOLNOK: Decker A. – Gocsics 1, TÖRÖK B. 3,  Jansik D. 1, Hangay Z., Kis G. 2,

   HOSNYÁNSZKY 4. Cs.: Vörös V., Tóth P., Alekszics, Pásztor M. Szakmai-igazgató: Kovács István.   

   Gól – emberelőnyből: 10/5. ill. 13/7.

   Kettős emberelőnyből: 1/1. ill. 2/1.

   Ötméteresből: 3/2. ill. 2/1.

   Kipontozódott: Jansik D. a 13., Bundschuh a 14., Salamon a 19., Gór Nagy a 21., Gocsics a 22.,

   Varga II. Zs. a 24., Hosnyánszky a 31. percben.

   Kiállítva (végleg cserével): Török B. a 17., Bedő a 25. percben.

   Kiállítva (végleg csere nélkül): Vörös V. a 25. percben.

   Az eredmény alakulása: 1-0, 1-2, 2-4, 3-5, 4-7, 5-8, 11-8, 13-9, 13-11, 14-11. 

   Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot a ZF-Eger nyerte, 3-1-re.

          

   

   

   

   

   

   

(FOTO: Szántó György)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez