Visszajött a BL-forma

 

Ezzel pedig Egerben egyenlített a Szolnok a három nyert meccses döntő második meccsén.                                                                            


       

Mint a régi szép időkben. Pontosan egy órával a ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC férfi bajnoki döntő második meccse előtt nyíltak a Bitskey-uszoda kapui, a bejáratokon átjutó közönség pedig úgy szaladt jól megszokott helyére, mintha legalábbis jövő évi szezonbérletet osztogattak volna.

      

Így volt ez, és így van rendjén, hiszen egy OB I-es finálénak meg kell adni a módját. Nos, az Egri Vízilabda Klub megadta a módját, mivel több olyan látványelemmel készült, ami máskor nem szokott előfordulni. Az uszoda bejáratánál egyen pólót és klubcímeres dudát árultak, csinos hostess-lányok pedig ingyenes sárga-kék arcfestéssel kedveskedtek.

     

A lelátótérbe érve aztán már egy igazi katlanban találhatta magát az ember, ahol ezúttal a hangosítás is pazarra sikerült. Nem beszélve a nagyméretű ledfalról, amelyen már a mérkőzés előtti hosszú percekben mentek a reklámok, illetve az Eger férfi és női csapatainak korábbi összecsapásai.

   

A döntő második mérkőzését tömött sorokban tekintették meg az egri Bitskey-uszoda nézői.

        

Pár perccel a találkozó kezdete előtt aztán szinte teljesen megteltek a létesítmény sorai, mindenki a rajtra várt. A két fél bemutatása során lehetett először észrevenni, hogy micsoda hangulatba is csöppentünk, valamint azt a tényt, hogy a szolnokiaknál ezúttal sem szerepelhet a betegséggel küszködő Vámos Márton.

         

Ettől függetlenül véletlenül sem mondhatnánk, hogy vérszegényen kezdett volna a Dózsa. Sőt! Az egriek kicsit beragadtak a rajtnál, a védekezés legalábbis messze alulmúlta a három nappal korábbit. A Szolnok bezzeg nem volt rest, és minden egyes védelmi megingást góllal büntetett.

     

A házigazda emellett a támadójátékban sem tündökölt. Az első nyolc perc során négy vendég-pólóst küldtek ki a játékvezetők, azonban sem a két szimpla, sem pedig a kettős emberelőny nem vezetett jóra. A másik oldalon aztán a vendégek hárommal léptek meg, köszönhetően annak, hogy egy másodperccel a támadóidő lejárta előtt, Hosnyánszky Norbert csavart irtózatos erejűt a hazai kapuba.

     

A következő játékrész két zseniális Varga II. Zsolt lövéssel, ezzel együtt pedig góllal kezdődött. Először akcióból volt eredményes az egriek nyolcasa, majd a jobb felső sarkos pókháló után, fórból is betalált. Csak éppen ezúttal a másik felsőbe. A folytatásban mégsem a várva várt egyenlítés következett, hanem egy újabb hullámvölgy. A félidő végére Stefan Mitrovics és Pásztor Mátyás is beköszönt, ezzel pedig féltávnál ismét közte hármat jegyezhettünk.

        

A 2013/2014-es női OB I-es bajnokság bronzérmese a ZF-Eger csapata.

   

Amíg a csapatok az ötperces szünetben próbálták kipihenni az első két negyed fáradalmait, addig a ZF-Eger női együttese került reflektorfénybe. Kihasználva ugyanis a nagy nyilvánosságot, most kapták meg a lányok a bajnokságban elért harmadik helyért járó bronzérmeket. A medálokat az Egri Vízilabda Klub nevében az ügyvezető-elnök Bárány Attila, valamint dr. Halmos R. Péter elnökségi tag adta át. Emellett egy különdíj is kiosztásra került, Habis László polgármester Gangl Edinának osztotta ki a bajnokság legjobb kapusának járó serleget.

     

Az ünnepi perceket követően, ismét minden tekintet a medence irányába vetült, és csak bízni tudtunk benne, hogy összeszedik magukat a fiúk. A harmadik negyedben hiába is vártunk erre, pláne, hogy az etap utolsó minutumában négyre nőtt a hátrány. Kovács István legénysége teljesen máshogyan játszott, mint múlt pénteken, ez a fajta védekezés pedig egyáltalán nem ízlett a címvédőnek.

     

Az utolsó negyedre fordulva pedig már az idő ellen is játszania kellett a bajnoknak. Sajnos azonban ez leginkább kapkodást szült az egri játékosokban, akik nem mondhatni, hogy megvárták volna a legideálisabb lövőhelyzeteket. A gól, ezzel együtt pedig a szépítés sem akart összejönni, így hiába is reméltünk szoros végjátékot, nem kaptuk meg.

     

Végül az alföldiek a Kis Gábor, Pásztor Mátyás kettős révén még adtak egy kegyelemdöfést a mieinknek, amivel gyakorlatilag teljesen eldőlt a találkozó sorsa. Két mérkőzés után így egyenlített a Dózsa, kvázi a ZF-Eger megint bravúrra szorult, csütörtökön mindenképpen nyerni kell Szolnokon!

   

Kis Gábor (kék sapkában) öröme teljesen jogos, csapata hat góllal győzött, ezzel pedig visszavette a pályaelőnyt.

       


     

    

      

     A mérkőzés jegyzőkönyve:

     OB I., férfiak, döntő, 2. mérkőzés

     ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC

     5-11 (2-5, 2-2, 1-2, 0-2)

     Eger, Bitskey-uszoda, 2500 néző.

     V.: Petik A., Molnár P.

     ZF-EGER: Bisztritsányi – Graham, Bundschuh, Biros, Bátori, Hárai, Gór Nagy 1.

     Cs.: Zalánki 1, Salamon, Kovács G. 1, Bedő, Varga II. Zs. 2.

     Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.

     SZOLNOK: DECKER A. – Török B. 1, Jansik D., MITROVICS 2, Gocsics, Kis G. 1,     

     HOSNYÁNSZKY 2. Cs.: Vörös, ALEKSZICS 3, Hangay Z., PÁSZTOR 2.

     Szakmai-igazgató: Kovács István.

     Gól – emberelőnyből: 9/1. ill. 9/4.

     Kettős emberelőnyből: 2/1. ill. 1/1.

     Kipontozódott: Jansik D. a 26. percben.

     Kiállítva (végleg cserével): Vörös és Gocsics a 20. percben.

     Az eredmény alakulása: 0-1, 1-3, 2-5, 4-5, 4-7, 5-11.

     Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 1-1.

        

  

   

   

   

   

  

(FOTO: Szántó György)

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez